A többnyire jó vállalati eredmények továbbra is segítik a fő mutatókat, bár a teljesítményük egyenetlen: napközben többször is mínuszba kerültek.
Görög hírek rontották a hangulatot
Támogató volt az amerikai jegybankrendszer (Fed) legutóbbi értekezletéről megjelent jegyzőkönyv, amelyből kiderült, hogy a testület nem tartja sürgősnek a kamatemelést. Az Európai Központi Bank (EKB) értekezleti jegyzőkönyve pedig a bank rövidesen kezdődő mennyiségi enyhítő programjára emlékeztette a piacokat. Ám a befektetők igen óvatosak, látva a görög adósságtárgyalások hol biztató, hol kiábrándító fordulatait.
Eddig az európai cégek valamivel több mint fele közölte negyedik negyedévi és tavalyi egész évi eredményeit: 56 százalékuk elérte vagy meghaladta a piaci várakozást. Ez továbbra is jobb a sokévi átlagnál.
Hétéves csúcson Párizs
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,13 százalékos romlással 6888,90 ponton zárt, 4,92 százalékkal az év végi értéke fölött.
Frankfurtban a DAX-30 0,37 százalékos többlettel 11 001,94 ponton, új történelmi csúcson végzett, 12,20 százalékkal magasabban, mint az év végén.
Párizsban a CAC-40 0,71 százalékkal 4833,28 pontra, újabb hétévi csúcsra erősödött, 13,12 százalékkal meghaladva tavaly év végi értékét.
A milánói FTSE MIB-40 0,60 százalékot, a madridi IBEX-35 0,97 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 1,08 százalékot, a zürichi SMI 1,13 százalékot nyert.
Vegyes mozgások Amerikában
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,12 százalékkal volt az előző napi záróértéke alatt, közben az S&P 500-as 0,02 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,38 százalékkal nőtt.
Varsóban a WIG 20 0,06 százalékkal 2348,06 pontra nőtt, de a Mol 0,12 százalékkal 160,00 zlotyra gyengült.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,91 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel, 18 080,36 ponton zárt csütörtökön.
Esett az olaj- és az aranyár
Az euró, 1,14 dollár alatt, 0,20 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint szerda este. Svájci frankban, 1,08 frank alatt, 0,49 százalékkal többe került.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 60,10 dollár volt, 43 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 5,50 dollárral 566,25 dollárra csökkent, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0060 dollárral 1,5796 dollárra nőtt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1208,35 dollár volt a szerda esti 1200,43 dollár után azonnali szállításra Londonban.