Sötét mód ikon
2026 július 23
OTP technikai elemzés – 2014.12.04.

OTP technikai elemzés – 2014.12.04.

15 perces

Felpattant a bankpapír a 3900-as támaszról, ezzel ezt a próbát is kiállta a szint. A rövidtávú csökkenő trendvonal fölött is sikerült zárni, összességében tehát maradhat a sávozó mozgás. Ebben a körben tesztelhető lehet a 4000-es ellenállás, aminek áttörésével a szűkebb sávból kitörhet, és talán megpróbálkozhat elindulni 4100 felé, ami tágabb sáv felső értéke. Első körben azonban valószínűbb, hogy visszafordul erről az értékről a papír.

OTP 15perces

Napi

Emelkedni tudott az OTP árfolyama, így jelenleg előtte húzódik a 21 napos mozgóátlag 4000-nél, valamint az 50 napos mozgóátlag 4025-nél. A sáv felső széléhez tehát ezeken keresztül vezet az út. Elsősorban az 50 napos mozgóátlag áttörése adhatna lendületet az árfolyamnak, ez okozta a fő gondot korábban 4100-nál. Ez első körben nagy falat lehet a papír számára, még egy darabig maradhat a sávban az árfolyam, azonban az 50 napos mozgóátlag áttörése könnyen jelentheti, hogy fölfelé fog tudni kitörni a sávból a papír. Ha egy kitörés mellé még forgalom is társulna, akkor indulhat egy emelkedő trend a későbbiekben.

OTP Napi

Heti

A szimmetrikus háromszög alsó száránál tartózkodik a bankpapír, immár majdnem két hónapja. Amíg ez az érték nem törik le 3900-nál, addig nem kell komolyabb gyengüléstől tartani. Fölfelé a felső szár várja az árfolyamot 4500-nál. Ha kitart az alsó szár, akkor előbb vagy utóbb felpattanás következhet róla és elindulhat 4500 irányába a papír. 4100 talál első körben kisebb ellenállást az árfolyam, ezután szabad lenne az út 4500-ig. A háromszögből történő kitörés még az év végéig várathat magára.

OTP Heti

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.