A Dalkia Energia és a SáGa Foods Zrt. 2013 februárjában kötött közel 200 millió forint értékű, 3 éves üzemeltetési szerződést a húsipari vállalat hőszolgáltatására. Ennek révén a vállalat közel 20 százalékkal csökkentheti hőköltségeit, ami több tízmillió forintos megtakarítást jelent.
A hagyományosan magas energiaintenzitású élelmiszer-ipari vállalatok éves szinten a teljes hazai energiafogyasztás körülbelül 2 százalékát teszik ki. A Dalkia Energia szakértői szerint megfelelő fejlesztésekkel a komoly árversennyel küzdő és energiaigényes élelmiszer-feldolgozó, illetve húsipari vállalatok jelentős részénél lehet hasonló, kétszámjegyű megtakarításokat elérni.
A Dalkia Energia és a SáGa közötti együttműködés magában foglalja a szükséges fejlesztések elvégzését és a rendszer garanciavállalás melletti, teljes körű üzemeltetését, karbantartását is. A fejlesztés első szakaszában a szakemberek magas hatásfokú, energiatakarékos kazánokat helyeztek üzembe az új telephelyen épült kazánházban, miközben a hőszállító vezetékrendszer hosszát is lerövidítették, ami további megtakarításokat eredményez az üzemeltetésben. A most lezárult második fázisban az energetikai szolgáltató rákötötte az adminisztratív munkahelyek hőrendszerét az első szakaszban telepített, modern kazánokra, és ezzel itt is megteremtette a pontos mérés és szabályozhatóság feltételeit.