Egyenesen felfelé indult ma reggel a Mol. A tegnap esti bőkezű osztalékjavaslatra reagált az olajtársaság árfolyama.
Extra osztalékkal fejelnék az alapot
Régiós összehasonlításban is kiemelkedő osztalékot fizethet a Mol – mondta Kovács Bálint, az Equilor vezető elemző-helyettese. Hozzátéve: az integrált olajvállalat hétfőn este közölte, hogy figyelembe véve a kiemelkedő 2017-es eredményt, az erős mérleget, s a jövőbeli befektetési terveket, az egy részvényre jutó alap osztalékot 9 százalékkal, 78,125 forintról 85 forintra növelné az igazgatóság.
Emellett a társaság rendkívüli osztalék formájában osztaná meg részvényeseivel a 2017-es eredeti terveket meghaladó szabad cash flowt, mely az alaposztalék 50 százaléka, részvényenként 42,5 forint.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ilyen jellegű kifizetésre 2014-ben volt példa, amikor eszközértékesítésből származó bevételt osztottak szét a részvényesek között a normál osztalékon túl.
Regionálisan is vonzó
Így a teljes osztalékhozam meghaladná a 4,2 százalékot, ami a piaci várakozások felső széle.
Tavaly a Mol osztalékhozama 2,6 százalék volt, míg a regionális szektortársak közül a PKN 2,8 százalékos, az OMV 2,2 százalékos, a LOTOS pedig 1,7 százalékos osztalékhozamot kínált.
Az osztalékot a közgyűlés hagyhatja jóvá április 12-én, az osztalékszelvény a tervek szerint május 8-án kerül majd le a részvényekről.
Vegyesek az idei kilátások
Az idei kilátásokról az Equilor befektetői blogján olvashatunk. Az Upstream esetében az olajkitermelés körülbelül napi 110 ezer hordó lehet idén, amely némi javulást jelenthet a tavalyi, körülbelül napi 108 ezer hordós kitermeléshez képest.
A Downstream eredményessége a finomítói és petrolkémiai marzsok alakulásától függ. Bár a finomítói árrés adatok nem biztos, hogy elérik a 2017-es szinteket, de továbbra is a mid-cycle (3-4 dollár) felett maradhatnak.
Délen a helyzet változatlan. Az INA üggyel kapcsolatban érdemi előrelépés nem történt, a kezdeményezést a horvát féltől várhatunk.