Sötét mód ikon
2026 június 08
Újra csalódást okozott a Twitter

Újra csalódást okozott a Twitter

Újabb csalódás

A csütörtökön közzétett adatok szerint a mikroblog-szolgáltatást nyújtó közösségi portál a tavalyi negyedik negyedévben éves összehasonlításban 1 százalékkal, 717 millió dollárra növelte bevételeit, miközben elemzők 740,1 millió dollárra számítottak. A 2006-ban alapított vállalat részvényeit 2013-ban vezették be a New York-i tőzsdére, azóta nem fordult elő, hogy ilyen alacsony mértékben tudta csak növelni bevételeit.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A Twitter tevékenysége továbbra is veszteséges: 167,1 millió dollár, részvényenként 23 cent veszteséget szenvedett el a december 31-én véget ért három hónapban, majdnem dupláját az egy évvel korábbi 90,24 millió dollárnak, részvényenként 13 centnek. A vállalat átszervezésének költségei 101,2 millió dollárt tettek ki, szemben az egy évvel korábbi 12,9 millió dollárral.

Az egyszeri tételek nélkül számolva a Twitter egy részvényre jutó nyeresége 16 cent volt tavaly október-decemberben, ami kedvezőbb az elemzők által várt 12 centnél. A Twitter felhasználóinak száma 4 százalékkal növekedett a tavalyi negyedik negyedévben: 319 millió aktív felhasználója volt, kevesebb az elemzők által várt 319,6 milliónál.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A Twitter nagyon kemény versenyt vív az Instagram fotómegosztó közösségi hálózattal és a fiatalok kedvenc önmegsemmisítő üzenetes chat alkalmazásával, a Snapchattel.

A Twitter szerdán 2,52 százalékos pluszban, 18,72 dolláros árfolyamon zárt. A csütörtöki tőzsdenyitás előtt egy órával az elektronikus kereskedésben 10,42 százalékos mínuszban, 16,82 dolláron forgott. Az utóbbi 52 hét során a 13,72 és 25,25 dolláros sávban mozgott az árfolyam.

A Puma viszont hasít

A Puma 2016-ban 68 százalékkal 62,4 millió euróra javította nettó nyereségét az előző évinél 7,1 százalékkal magasabb, 3,63 milliárd eurós forgalom után. Az egy részvényre jutó nyereség 2,48 euróról 4,17 euróra emelkedett. A Puma a 2015-ös 50 cent után, részvényenként 75 cent osztalékot fizet részvényeseinek a 2016-os eredményből. A Puma bevételarányos bruttó jövedelmezősége 2016-ban 20 bázisponttal 45,7 százalékra javult. Az adó előtti eredmény 32,6 százalékkal 96,3 millió euróról 127,6 millió euróra emelkedett, meghaladta az éves tervben előirányzott 115-125 millió eurós eredményt.

A negyedik negyedévet az elemzői várakozásokat meghaladó eredménnyel zárta a Puma. Forgalma egytizedével 958 millióra emelkedett, adó előtti eredménye 30,2 százalékkal 14,1 millió euróra nőtt, a karácsonyi szezont is magában foglaló negyedévben megszokott nettó vesztesége pedig 4,6 millió euró lett, kisebb az egy évvel korábbi 4,3 millió eurónál.

Az idei évre a Puma devizaárfolyam hatásoktól megtisztítva az értékesítési árbevétel „magas egyszámjegyű százalékos” növekedését várja a tavalyinál kissé magasabb, 46,0 százalékos bevételarányos bruttó jövedelmezőség mellett. Az adó előtti eredmény 170-190 millió euró lesz az idén és a nyereség is kissé meghaladja majd a 2016-ban elértet.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.