2024 október 04

Orbán: új törvények világa közeledik

A miniszterelnök Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotásának, a Nemzeti Összetartozás Emlékművének az avatásán elmondta: a szobor arra figyelmeztet, hogy minden magyar elszámolással tartozik minden magyar felé.

Hozzátette: a magyar világnemzet, hiszen az ország határai és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, ráadásul milliók kerültek ezeréves szálláshelyükön kívülre, így, azért, hogy erős politikai közösség jöjjön létre, szükség van az összetartozás megerősítésére.

A kormányfő hangsúlyozta: a Turul a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe. „Onnantól, hogy a világra jövünk, a mi hét törzsünk köt szövetséget, a mi Szent Istvánunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál a Turul madár pedig, a most élő, a már meghalt és majd megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe” – hangoztatta Orbán Viktor. Felidézte: Szent Mihály ideje a gazdasági év fordulója, a pásztorok ilyenkor adnak számot a jószággal. A politikus és a gazdaember is pásztor, el kell számolnia a rábízottakkal; a jó pásztor az, aki megkeresi az elveszett juhot – mondta. „Elszámolni jöttünk önökhöz, elszámolni a ránk bízottakkal. Ma nyugodtan vethetünk számot, és mondhatjuk egymásnak, örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat” – fogalmazott a miniszterelnök.

Hangsúlyozta: ez az emlékmű azt üzeni, hogy egyetlen anyaország létezik, az, amely képes minden magyart a trianoni határokon innen és túl egyetlen közösségben egyesíteni. Orbán Viktor szerint aki politikára „adja a fejét”, annak tudnia kell olvasnia a jelekből, ennek képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen. „Aki tud olvasni a jelekből, az láthatja, új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak az első parancsolata úgy hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullnak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra és olvassanak a jelekből” – mondta. Matl Péter kárpátaljai szobrászművész közel tíz méter magas alkotását a park Szent Mihály-napi rendezvényének egyik programjaként avatta fel a miniszterelnök. A nemzeti összetartozás szobra egy kitárt szárnyú, 210 centiméter magas bronz turulmadár karddal a karmai között, egy faragott mészkőoszlop tetején. A körszobor az emlékpark szinte minden pontjáról látható. Az oszlop pásztorbotra emlékeztet, oldalait indás mintázat fonja körül az összetartozást, a nemzet egységét jelképezve. A népi díszítőművészetből ismert növényminta bimbói a történelmi vármegyék bronzból öntött címerei. A szobor kelet-nyugati tájolású, ami a magyarság vándorlásának irányára utal. Az eseményt megelőzően 98 külhoni magyar tett állampolgársági esküt Ópusztaszeren.