Az IG Markets elemzői szerint a londoni FTSE-100 0,34 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,47 százalékos, míg Párizsban a CAC-40 0,47 százalékos pluszban nyithat. Több kisebb hír is javított a befektetői hangulaton a hétfői tőzsdenyitás előtt.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsának tagja, Christian Noyer hétfőn úgy fogalmazott, hogy nem kell attól tartani, hogy a jegybankok mérlegfőösszegének emelkedése inflációs nyomáshoz vezet. „Végső soron az infláció mindig és mindenhol monetáris jelenség, ezért természetesnek tűnik, hogy előretekintve további inflációs nyomásra kell számítani. Miközben megértem ezeket a nézeteket, a jelenlegi helyzetben nem látok aggodalomra okot” – fogalmazott.
Elemzők Noyer kijelentését úgy is értékelhetik, hogy az EKB nagyobb valószínűséggel enyhít monetáris politikáján. A befektetők továbbra is figyelnek az amerikai államháztartás konszolidációjáról szóló tárgyalásokra. „A költségvetési szakadékhoz való visszaszámlálás csak most, decemberben kezdődik igazán” – értékelt Chris Beauchamp, az IG Markets elemzője.
Hétfőn a német és euróövezeti feldolgozóipari beszerzési menedzser indexek közzététele szabhat irányt a piacoknak. A délutáni órákban az euróövezeti államok gazdasági és pénzügyminiszterei tartanak tanácskozást, ahol a tárgyalások középpontjában a ciprusi mentőcsomag lehet. Pénteken a DAX 0,06 százalékkal 7405,50 pontra nőtt, míg a FTSE 0,06 százalékkal 5866,82 pontra, a CAC pedig 0,33 százalékkal 3557,28 pontra esett.