A vállalat üzemi eredménye idén elérheti az 1,15-1,25 milliárd eurós szintet, amely mintegy 50 millió eurós növelés a korábbi közleményhez képest. A vállalatcsoport éves működési eredménye 2,75-3 milliárd euró közé tehető, derült ki a Deutsche Post mai jelentéséből. A kedvező kilátásokat erősíthetik a társaság ma közzétett, második negyedéves eredményei.
A negyedéves üzemi eredmény 14%-kal 619 millió euróra emelkedett, meghaladva ezzel a 602 millió eurós piaci várakozásokat. A levélküldő részleg működési eredménye 223 millió euróra ugrott az egy évvel korábbi 38 millió eurós összeghez képest. Az expressz küldemények részlegének üzemi eredménye az egyszeri tételek miatt 17%-kal csökkent a tavalyi értékhez képest. A vállalat közleménye szerint ezektől eltekintve 17%-os volt az emelkedés a második negyedév során. A beszerzési részleg eredménye a többiektől eltérően 22%-kal csökkent, a háttérben többek közt a részleg átszervezése állt.
Az üzleti profil szerinti bontásban a napi expressz küldemények forgalma átlagosan 7,8%-kal bővült, míg a tengerentúli szállítások 1%-kal, a légipostai forgalom pedig 5,7%-kal mérséklődött.
A Deutsche Post úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi európai gazdasági helyzet nem képes támogatni a vállalat működését, ennek kivédésére a feltörekvő piacokra helyeződik át a fókuszpont, különös tekintettel az expressz küldeményekre és a teheráru szállítmányokra.
A Deutsche Post részvényei jelenleg 2,9%-os pluszban állnak a XETRA-n.