A rezsiharcban megedződött magyar füleknek szinte hihetetlennek hangozhatnak azok a számok, amelyeket a BlackBerry, kanadai IT cég jelentett be a minap. Az ideiglenesen alkalmazott új vezérigazgatónak a járandóságát ismertették, amire az átlagos pesti halandó is csak annyit mondhat: ez aztán igazán nem semmi, ez már maga csillagos ég.

Gigászi feladathoz busás fizettség
Kétségtelen, a szakma ,,öngyilkos küldetésként” jellemezte John Chen vállalását, nevezetesen a súlyos gondokkal küszködő, a szakadék szélén táncoló vállalat megmentését. A gigantikus feladathoz nem akármilyen jövedelmet rendeltek a megbízók. Évente egymillió dollárt tehet zsebre az új főnök, a bónuszok dupla ennyire rúghatnak. És ehhez még hozzájöhet további – részvényekben kifizetett – 85 millió dollár, mondhatjuk úgy, sikerdíj, amit több évi eredményes munka után söpörhet be a szakember.
Ez utóbbi, az eredmény, azonban egyelőre még a távoli jövő a BlackBerry számára. Nemrég számoltunk be arról, hogy az egykor jobb napokat megélt kanadai telekommunikációs cég, súlyos veszteségeket jelentett be. A negyedéves eredményei gyászosan alakultak. A társaság nettó eredménye 965 millió dolláros veszteség lett, ez részvényenként 1,84 dollárnak felelt meg.
Akkor a korábbi vezér, Thorsten Heins úgy nyilatkozott: felveszik a versenyt, elsősorban a hardwer piacon. Egyben közölte azt is, hogy a cég 4500 alkalmazottjától akar megválni és a vállalati és üzleti szférára szeretne koncentrálni a lakossági ügyfelek helyett.
Milliárd dolláros injekció
A német Thorsten Heinz azóta már a vállalati történelem része, felmondtak neki, s helyébe hozták. John Chant. Az új vezért rögtön hatalmas ,,pénzügyi injekcióval” erősítették meg.
A talpra álláshoz egymilliárd dollárt mellékeltek a vállalat életéről döntő részvényesek. Mint korábban ismerni lehetett, a pénzügyi támogatásból a BlackBerry nagyrészvényese a Faifax 250 millió dollárral vette ki a részét.
A napokban jelentették be, hogy a kanadai befektetési cég, a Canso 300 millió dollárral száll be az üzletbe. A maradék 450 millió dollárt a legnagyobb kanadai befektető vállalat, a Mackenzie Financial, a katari állami alap, a Markel Biztosító és a Brookfield Asset Management Vagyonkezelő ,,adja össze”.
A BlackBerry helyzete – az új vezetővel és a milliárd dolláros tőkeinjekcival – is bizonytalan. Megfigyelők azt sem tartják kizártnak, hogy a vállalatba áramló friss pénz valójában arra szolgál, hogy előkészítsék a céget az eladásra.
Garanciát nyújthat az előélet
Akárhogy is lesz, John Chan-nek minden tudására szüksége lesz a cég irányításában. A sikerre ad némi garanciát az új vezér előélete. Chan neve a vállalati szotvercég, Sybase főnökeként vált ismertté, amelyet 2010-ben milliárdokért vásárolt meg a SAP. Ezzel történetének második legnagyobb értékű felvásárlását hajtotta végre a SAP. A vállalat az adatbázisgyártó segítségével akarta csökkenteni a függőségét legnagyobb versenytársától, az Oracle-tól, illetve sikeresen akart terjeszkedni a mobilos üzleti alkalmazások irányába.