2024 június 14

Olcsón megúszta a pesti tőzsde a pánikot

A részvénypiac forgalma 5,2 milliárd forint volt, a vezető részvények veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest. A piaci szakértők kiemelték, hogy a BUX a nemzetközi tőzsdékhez viszonyítva nem esett jelentőset.

Minden esett

A Mol 145 forinttal, 1,20 százalékkal 11 925 forintra csökkent, 613,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 12 forinttal, 0,30 százalékkal 4000 forintra esett, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,97 százalékkal 348 forintra gyengült, forgalma 751,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4020 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 748,2 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1495,96 ponton zárt pénteken, ez 3,59 pontos, 0,24 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta, hogy a német tőzsdéhez képest viszonylag jól megúszta a pénteki csökkenést a budapesti tőzsde. A forgalom az elmúlt időszaknak megfelelő alacsony szinten maradt. Kitért arra, hogy deflációs félelmek uralják a világot, esik az olaj ára, a kötvényárak emelkednek. A részvénypiac kiesett a befektetők figyelmének középpontjából, akik várhatóan az eszközöket kötvényekbe csoportosítják át. A növekedési kilátásokat várhatóan Németország és az eurózóna is csökkenteni fogja – mondta.

„Olcsón megúszta” a pénteki csökkenést a BUX, a nemzetközi környezetben másfél-két százalék közötti mínuszokat látni – fogalmazott Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője. A 0,7 százalékos csökkenéssel a magyar tőzsde „jól áll”, miközben a DAX éves minimumára esett – tette hozzá. Véleménye szerint az látszik, hogy komoly eladók Budapesten napok óta nincsenek, miközben a külföldi tőzsdéken masszív esést látni. A forint erősödött pénteken, az euró árfolyama 305,80 forint volt délután. Az OTP-részvények szépen tartották a 4 ezer forintos szintet, a Richter jó formában van – mondta.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]