2023 szeptember 21

Kettős védelem a pénznek

Új tagok

A közlemény szerint jó ütemben, az előzetes tervek szerint halad a takarékszövetkezetek új együttműködésének kiépítése, és az év végéig létrejön a megújuló takarékszövetkezeti szektor egyetemlegességen alapuló garanciaközössége. A már korábban csatlakozott 35 tag mellé most további tizenhat szövetkezeti hitelintézet lépett be ebbe a körbe, így a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetével (SZHISZ) és a TakarékBankkal együtt már összesen 51 tagja van a garanciaközösségnek.

A garanciaközösség tagjainál egységes kockázatkezelési szabályzatokat vezetnek be. A TakarékBank igazgatósága folyamatosan – de legkésőbb 2014. december 10-éig – dönt arról, hogy mely időponttól bocsátja ki az adott szövetkezeti hitelintézet számára az egységes kockázatkezelési szabályzatokat, illetve hogy az adott szövetkezeti hitelintézet mely időponttól keletkezett kötelezettségeire terjed ki az egyetemlegesség.

Kettős védelem a betéteseknek

A garanciaközösségben a takarékok betéteseinek megtakarításai kettős védelmet élveznek majd: az SZHISZ, a TakarékBank és az összes szövetkezeti hitelintézet tőkeereje és likviditása a rendelkezésre áll majd az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betéteken felüli megtakarítások védelmére is. Ennek anyagi fedezetét biztosítja, hogy az állam tavaly 136 milliárd forinttal növelte meg a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét és létrehozta a szövetkezeti hitelintézetek új Tőkefedezeti Alapját.

A garanciaközösség kiépítése kulcsfontosságú feltétele a szövetkezeti hitelintézetek egységes piaci fellépésének, piaci bővülésének, mivel lehetővé teszi a szektorban lévő tőkének a jelenleginél jóval hatékonyabb, csoport szintű felhasználását. A takarékszövetkezetek így a jövőben képesek lesznek nagyobb vállalatok, önkormányzatok és projektek hitelezésére is. Az új, hatékony működési modell révén az ország egyik legbiztonságosabb, legnagyobb hálózatával és piaci részesedésével rendelkező pénzügyi szolgáltatója jöhet létre – olvasható a közleményben. .