Sötét mód ikon
2026 június 09
Okosabbak lesznek az aluljárók

Okosabbak lesznek az aluljárók

Az utastájékoztatási elemek a BKK tájékoztatása szerint elavultak, az információk frissítése rendszertelen volt, ezért döntöttek a megújítás mellett. A 3-as metróvonal Ecseri úti állomásán korábban elhelyezték az új táblákat, amelyeket az utasok pozitívan fogadtak – olvasható a közleményben.

A korábbi narancssárga helyett sötétkék alapú, nagyobb táblákat a beérkezett visszajelzések alapján 65 százalék találta jobbnak a korábbinál. Több hasznos javaslatot is kapott a BKK, így a táblákon északra tájolják majd a térképeket, jelzik az akadálymentes kijáratot és a pótlóbuszok állandó fel- és leszállóhelyeit. Jelezték továbbá, hogy a burkolati jelek felfestése az aluljárókban, vagy a házszámok relatív jelzése a térképeken a megvalósíthatóságtól függően ugyancsak megjelennek majd az utastájékoztatási elemek között.

 

További újdonság, hogy  az aluljárók kijáratait betűk jelölik. Az eligazodást segíti a környezeti térkép is, amely minden aluljáróban megtalálható lesz. A tájékoztató elemek sötétkék, a rajtuk megjelenő szövegek, elsősorban a közterületek nevei pedig fehérek, a megjelenő piktogramok pedig az adott közlekedési ágazat színét viselik.

A BKK még ebben az évben megkezdi a fontosabb aluljárókban a táblák cseréjét, az Ecseri úti aluljáró után az Örs vezér terén folytatják a cserét.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.