Az elemzők jobb ipari termelést vártak
Tavaly decemberben szezonális kiigazítással számolva havi szinten 0,1 százalékkal nőtt a német ipari termelés, akárcsak előtte novemberben – tette közzé új adatait a német statisztikai hivatal, a Destatis.
A közbülső termékek termelése 2 százalékkal nőtt, a fogyasztási cikkeké 1,4 százalékkal, az energiatermelés 0,8 százalékkal. A beruházási javak termelés 1,2 százalékkal csökkent, az építőipari termelés 2,9 százalékot esett.
A Reuters által megkérdezett elemzők többsége 0,4 százalékos decemberi növekedést várt, a Wall Street Journal napilapnak nyilatkozó elemzők az ipari termelés 0,3 százalékos növekedésére számítottak.
Európa hozta a papírformát
A londoni FTSE-100 index 0,19 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,35 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,27 százalékkal gyengült nyitáskor.
Elemzők szerint az európai befektetői hangulatot legjobban az ukrajnai és a görög politikai események befolyásolhatják. Pénteken az ukrajnai válság rendezéséről Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal Moszkvában Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök.
A makrogazdasági adatok közül a januári amerikai foglalkoztatottsági jelentés lesz a legfontosabb. Az előzetes várakozások szerint januárban 237 ezerrel nőtt a mezőgazdasági ágazaton kívüli foglalkoztatottak száma, és így a munkanélküliek aránya 5,6 százalékról 5,5 százalékra csökkent az Egyesült Államokban.
Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,09 százalékos javulással 6865,93 ponton zárt. Frankfurtban a DAX-30 0,05 százalékos mínusszal 10 905,41 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 0,15 százalékkal 4703,30 pontra erősödött.
Nem egyeznek a vélemények Pesten
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint emelkedés lesz a kedvező nemzetközi hangulat miatt a magyar piacon. A Mol részvények árfolyama pénteken csökkenhet annak a hírnek a hatására, hogy a kurdisztáni Shaikan mezőn termelt olajat elszámolási okok miatt nem tudják exportálni, csak olcsóbban, helyben értékesíteni – ismertette. Jelezte azt is, hogy a Richter hétfőn a piacnyitás előtt teszi közzé eredményét.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője stagnálásra, oldalazásra számít pénteken a budapesti tőzsdén. Hozzátette: a vezető részvények esetében vegyes a kép, az OTP-részvényeket az ukrán politikai helyzet tartja nyomás alatt. Az olajár tovább emelkedett, ami a Molnak kedvez, a Richter-papíroknak pedig pozitív az orosz piac emelkedése – mondta.
Kitért arra, hogy a péntek délutáni amerikai munkaerőpiaci adatnak áttételesen lehet hatása a magyar piacra is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,22 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 17 211,61 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt.
Ázsiában nem egyértelmű az irány
Pénteken vegyesen változtak a fontosabb ázsiai indexek, Tokióban, Szöulban és Sydneyben nőttek, Sanghajban és Hongkongban csökkentek.
Jól húztak az amerikai tőzsdék
Jelentős emelkedéssel zártak csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó indexei. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 205,82 ponttal, 1,16 százalékkal nőtt, és 17 878,84 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 20,79 ponttal, 1,02 százalékkal emelkedett, és 2062,3 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 48,39 ponttal, 1,03 százalékkal gyarapodott, és 4765,10 ponton zárt.