Csökkenéssel nyitott az olaj
A kínai feldolgozóipari teljesítménnyel kapcsolatos makroadatok érkeztek a hétvégén, illetve ma hajnalban. A kínai kormány feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe, mely a nagyobb vállalatokra fókuszál, november 1-jén 50,8 pontra csökkent az előző havi 51,1 pontról, ezzel elmaradva az elemzői várakozásoktól is.
Így mozognak az árak
Az amerikai WTI olaj hordónkénti jegyzése a múlt hét végére visszapattant, de a korrekció rövid ideig tartott. Az árfolyam ismét a 80 dolláros árfolyamszintet készül letörni. A Brent olaj is gyengüléssel nyitotta a hetet, újból 86 dollár alá került a jegyzés.
A decemberi szállítású WT olaj árfolyama jelenleg 80,1 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén decemberi szállítású Brent olajjal 85,3 dolláron kereskednek.
A HSBC ma megjelent feldolgozóipari végleges BMI-je, mely elsősorban a kisebb vállalatokra összpontosít, 50,4 pontot tett ki, mely megfelelt a konszenzusnak. A jelenlegi makroadatok az 50 pont feletti bővülést jelentik, ugyanakkor a tendencia a szektor teljesítményének lassulását jelzi.
Kína a világ második legnagyobb olajfogyasztó állama, így a gazdasággal kapcsolatos adatok kihatnak a fekete arany árára is. Az amerikai dollár meg tudta őrizni erős pozícióját a főbb devizákkal szemben, a japán jennel vett keresztárfolyamon például 7 éves csúcsára ért a dollár.
További kedvezőtlen hír volt az olajpiaci szereplők számára az amerikai árupiaci felügyelet (CFTC) legfrissebb közleménye. A jelentés szerint a spekulatív, nettó vételi pozíciók száma 2,3%-kal csökkent az október 28-án záródó héten, mellyel egyúttal 17 havi mélypontjára esett az árfolyam-emelkedésre vonatkozó spekulációk száma.
Négyéves mélypontja közelében az arany
Az arany árfolyama pénteken 1 116,4 dollárig esett, ilyen alacsonyan utoljára 2010 júliusában kereskedtek a nemesfémmel. Az amerikai dollár jelentős erősödést mutatott a Fed múlt heti kamatdöntő ülése óta, az amerikai jegybank ugyanis a várakozásoknak megfelelően befejezte eszközvásárlási programját, a QE3-at.
Az amerikai határidős nyersanyag-kereskedelmi bizottság (CFTC) adatai szerint a hedge fund-ok az arany árának további csökkenésére számítanak, erre enged következtetni az is, hogy tovább gyorsult a világ legnagyobb aranyalapú kereskedési alap, az SPDR Gold Trust tartalékainak csökkenésének üteme is októberben.
Az azonnali szállítású arany árfolyama pénteken 1 161,4 dollárig esett, mely több ,mint 4 éves mélypontnak felel meg és ugyan ma hajnalban is megközelítette ezt a szintet, jelenleg 1 168-5 dolláron kereskednek.