Az euróövezeti és amerikai államkötvények után a részvények is eladói nyomás alá kerültek szerte a világban, miközben a nyersanyagárak emelkedtek. Befektetők és elemzők egyaránt nehezen találtak magyarázatot minderre. Azt valószínűsítik, hogy az euróövezeti piacokkal – a görög helyzettel és a rendkívül hosszú lejáratú európai adósságpapírokkal – állhat összefüggésben az eladási roham.
Vége a csúcsnak?
A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,8 százalékkal csökkent szerdán. Azóta, hogy április 29-én több mint hétéves csúcsot döntött meg az index, több mint 3 százalékkal csökkent értéke. Tokióban kedden sem volt kereskedés nemzeti ünnep miatt.
Mínuszban Kína
Kínában jelentősen csökkentek az indexek, noha a kereskedés első felében még emelkedtek az indexek az előző napi súlyos veszteségek után. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,97 százalékkal 4552,20 pontra süllyedt. A sanghaji tőzsde fő indexe, a Shanghai Composite 67,37 ponttal, 1,57 százalékkal, 4231,33 pontra csökkent zárásra, míg a hongkongi tőzsde irányadó mutatója, a Hang Seng záráshoz közelítve 0,16 százalékos, 43,54 pontos veszteséggel, 27 712,00 ponton állt.
Máshol sem jobb a helyzet
A dél-koreai Kospi 27,65 ponttal, 1,30 százalékkal esett és 2104,58 ponton zárt, míg az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 134,30 ponttal, 2,30 százalékkal, 5692,20 pontra süllyedt zárásra. A nyitva tartó tőzsdék közül Szingapúrban az STI-index 0,51 százalékos mínuszban, 3453,32 ponton áll. A 30 vállalatot magában foglaló mumbai tőzsdeindex, a BSE Sensex 2,20 százalékkal 26 837,64 pontra, a rivális, 50 részvényt felvonultató CNX Nifty 2,33 százalékkal 8130,90 pontra csökkent.