2024 április 13

Nyerőgép-szerverüzemeltető kártérítést fontolgat

Szabó József, a WSG Kft. ügyvezetője kedden az MTI-nek eljuttatott közleményében az európai jogállami rendszerben példátlannak nevezte, hogy a parlament keddi döntésével megszüntette a játéktermeket, az e-kaszinókat, és megtiltotta a játék automaták üzemeltetését. „Egy gazdasági tevékenység lehetőségét egy év alatt újraszabályozni, megvárni a piaci szereplők indulását, majd a jogszabályt 24 óra alatt teljesen megváltoztatni és egy ágazatot eltörölni, az minden befektető, gyártó és munkavállaló arcul csapása” – fogalmazott.

Beszámolt arról, hogy a WSG Kft. – abban a hitben, hogy a jogállamiság alapkövetelményeként alapozhat a jogbiztonságra és a kiszámíthatóságra, valamint a törvényhozás által meghozott jogszabályra, majd a kormány által kidolgozott végrehajtási rendeletre – végrehajtotta fejlesztéseit, auditáltatta rendszerét, és szabályszerűen beadta központi szerver üzemeltetői kérelmét a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. A tárca pár nappal a WSG Kft. engedélykérelmének befogadása után közölte, hogy a játékadó- bevételek gyors realizálása érdekében a törvényes kereteken belül sürgősen elbírálja a kérelmet, sőt kijelentették: a következő hónapokban új alapokon elindulhat a szerver alapú pénznyerőautomata-üzemeltetés – fűzi hozzá az ügyvezető.

„A mai parlamenti döntést alig tudjuk elhinni, hiszen tegnap reggel még minden jogszabályi háttere adott volt, hogy megbízható központi szerencsejáték szerver szolgáltatóként lépjünk piacra magyar fejlesztésű rendszerünkkel” – írta. Hozzátette: ezzel a cég sorsa végleg megpecsételődött. Az Országgyűlés keddi döntésével megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban működtethetők a jövőben.