Filmajánlónk három egészen eltérő, mégis izgalmas mozit javasol. A Nouvelle Vague Richard Linklater érzékeny és játékos tisztelgése Jean-Luc Godard és a francia új hullám előtt, míg a Blue Moon egy megfáradt művész belső összeomlását viszi színre Ethan Hawke erős alakításával. A Családi főnyeremény pedig a francia vígjáték legjobb hagyományait idézi meg egy lottónyeremény körül kirobbanó családi háborúval.
Nouvelle Vague – Richard Linklater tisztelgése a francia új hullám előtt
Filmajánlónk első javaslata a mozikban most bemutatott Nouvelle Vague, amely nem egyszerűen egy film Jean-Luc Godard-ról, hanem egy tisztelgés a francia új hullámnak. Azoknak, akik igazán szeretik a filmet és tudják mi a különbség a francia és Hollywood filmkészítés között azoknak nem kell bemutatni Godard-ot, aki egyszerűen lesöpört mind eddigi szabályt és megújította a film világát. A történet 1959 Párizsába repít vissza, abba az időszakba, amikor a Cahiers du Cinéma köré csoportosuló fiatal filmkritikusok és alkotók, köztük François Truffaut, Claude Chabrol és Jean-Luc Godard, radikálisan megváltoztatták a filmnyelvet. A film középpontjában Godard első nagyjátékfilmje, a Kifulladásig megszületése áll, amely később a filmtörténet egyik legfontosabb alkotása lett. A film 2025-ös Cannes-i premierjén a közönség 11 perces álló tapssal köszöntötte.
Richard Linklater a filmrajongók elit csoportjához szól az új filmjével
Godard kritikusból lett rendező, aki még nem legenda, csak egy elszánt, makacs, különös gondolkodású fiatal filmes. Első filmjét rendezi a maga sajtos módján. A néző végig azt érezheti, hogy ott áll a forgatáson a káosz közepén. Ahol megelevenedik az összes anekdota erről a korszakról, a forgatásokról, ahol a stáb naponta kétszer a kávézóban ülve beszélget, majd egy órát forgat. A filmet egyébként a Chanel támogatta, amely még jobban erősíti a franciákra jellemző szabad életérzést a nézőkben. Ami még érdekes hogy a rendező teljesen ismeretlen színészekkel játszotta el Belmondo-t és a legfontosabb szerepeket. Talán az egyetlen ismert színésznő, a Seberget alakító Zoey Deutch, aki egyébként Lea Thompson lánya. A jelenetek beállítása, a felvételek, pedig tűpontosan hozzák az eredeti Kifulladásig film jellegzetes világát. Guillaume Marbeck alakítása sem véletlenül kapott César-díj jelölést. Megszólalásig hozta Belmondo karakterét, de nem leutánozva, hanem egy új, mai és fiatalos stílusban.
Megelevenedik a francia újhullám
A film vizuálisan is hű marad a francia új hullám stílusához. Fekete-fehérben készült a film, a képarány is 4:3 maradt, ahogyan az eredeti Kifulladásban is. Linklater a kézikamerás felvételekkel és játékos ritmussal idézi meg azt a korszakot, amikor a mozi szabályait a fiatal filmesek felrúgták.
A film legjobb részei talán azok, ahogyan bemutatja a Kifulladásig forgatásának részleteit, amelyek legendássá váltak. Utcai helyszínek, kézikamera, improvizáció, rögtönzés, gyors döntések és merész vágások, amelyek akkor még szokatlannak, sőt sokak szemében őrültségnek tűnt. Godard nem klasszikus forgatókönyvvel dolgozott, hanem jegyzetelt és ötletelt. A dialógusokat sem írta meg előre. A szereplőknek sokszor szinte az utolsó pillanatban mondta meg, mit játsszanak. Így az utószinkronizálás is adott még egy érdekes bájt a filmjeiben. A forgatókönyv nélküli rendezők közül eddig csak Fellinit ismertük, aki szintén személyes és szokatlan nézőpontú filmjeivel írta bele magát a mozi világába.
Richard Linklater most is a szabadság filmese
A Nouvelle Vague rendezője Richard Linklater a független amerikai film egyik legfontosabb alkotói közé tartozik. A rendező már a kilencvenes években kultikus figurává vált európai stílusú filmjeivel. Talán róla tudjuk elmondani, hogy a korszak outsider filmes irányzat egyik elindítója. Olyan alkotásokkal bizonyította egyéni világát mint az ikonikus romantikus filmek egyik legjobbja a Mielőtt trilógia, amely közül a második rész egyébként is Párizsban játszódik. Linklater filmjeiben szinte mindig kiemelt szerepet kap az idő múlása, a személyes nézőpont, a laza, mégis pontos párbeszédek, valamint az a különös érzékenység, amellyel a hétköznapi pillanatokat képes fontossá tenni.
Nem véletlen, hogy éppen ő nyúlt a francia új hullám témájához. Linklater egész pályáján közel állt ahhoz a rendezési technikához, amelyek a francia új hullámot is meghatározták. A szabadsághoz, az improvizatív szerkesztéshez, a személyes hangvételhez és ahhoz a gondolatisághoz, hogy a mozi nemcsak történetmesélés, hanem gondolkodásmód is. A Nouvelle Vague ezért különösen személyes filmnek hat. Nemcsak Godard-ról szól, hanem arról is, hogy Linklater hogyan viszonyul a mozi világához a történeteivel.
Cannes-i fogadtatás
A Nouvelle Vague nemcsak témájával, hanem fogadtatásával is figyelmet keltett. A kritikai visszhang is kedvező volt, sokan kiemelték, hogy a film nem újítja meg úgy a mozi világát, ahogyan a Kifulladásig tette, de szerethetően tiszteleg előtte. Linklaternek ez az első teljes egészében franciául forgatott munkája. Az eredmény pedig azt mutatja, hogy a rendező valóban ráérzett a francia új hullám szabadságára, játékosságára és spontaneitására. És még a mozi újjászületését is ünnepli.
A Családi főnyeremény – amikor a lottónyeremény mindent felforgat
A filmajánlónk második javaslata a Családi főnyeremény aktuális helyzetet is mutat, hiszen itthon is rekord főnyeremény várt gazdára a lottóhúzáson. A nyeremény elköltését pedig mindenki előre tervezi, kinek szóljon ki tudhatja meg a családból és ki elől titkoljuk el. De mi van ha mégis nyerünk? Nos ez a film ebből az alaphelyzetből indul ki a francia filmekre jellemző humorral. Három testvér megtudja, hogy a szüleik megnyerték a lottót, de nemcsak eltitkolták, hogy nyertek, hanem a pénzből egyetlen fillért sem akarnak megosztani velük. Innen indul a történet, ahol minden családi viszály a felszínre kerül.
De a történet nem a pénzről szól, hanem a régóta cipelt sérelmekről, a testvéri féltékenységről, a ki nem mondott vádakról és arról, hogy egy családon belül milyen gyorsan személyessé válhat egy anyagi konfliktus. A film ereje éppen abban rejlik, hogy a vígjátéki keretek mögött valójában nagyon is ismerős emberi helyzeteket mutat meg. Az irigységet, a meg nem értettséget és azt a fájdalmat, amikor a pénz hirtelen mindent átír.
A főbb szerepekben André Dussollier, Pauline Clément, Arnaud Ducret, valamint a francia mozi egyik legnagyobb ikonja, Miou-Miou is feltűnik. A film így egyszerre épít a könnyed, szerethető francia humorra és a generációk közti feszültségekre könnyed stílusban.
Emanuel Patron filmje többet ad egy egyszerű vígjátéknál
A rendező, Emanuel Patron nemcsak rendezőként, hanem forgatókönyvíróként és színészként is ismert. Filmes háttere sem hétköznapi. Családi örökségként pedig Georges Chaperot Oscar-díjra jelölt forgatókönyvíró nagyapát kapott, akinek a filmjeit mind a mai napig emlegetik. Ez a háttér a filmen is érződik, mert a Családi főnyeremény nem pusztán poénokra épít, hanem pontosan érzi, mikor kell a humort drámába fordítani. A film egyik legfontosabb üzenete, hogy a valódi gazdagság nem feltétlenül a bankszámlán van. A pénz pedig hiba hisszük ezt elsőre, nem vezet a boldogsághoz
Filmajánló a streaming csatornák nézőinek
Blue Moon (HBO Max)
Filmajánlónk a streming csatornán most bemutatásra került másik Linklater filmet hozott, a Blue Moon-t. E a film sokkal intimebb, színháziasabb és keserűbb világba viszi a nézőt. A főszerepben pedig Linkalter szinte egyik állandó színésze és szerzőtársa Ethan Hawke látható, aki az élete egyik legdrámaibb szerepében látható. Nem véletlenül jelölték Oscar-díjra.
A film a Broadway világát mutatja be, ahol egy dalszövegíró az Oklahoma című musical bemutatója után betér egy bárba és hosszú monológban ismerjük meg az életét, vívódásait, és a humoros pillanatain poénkodik. Az eredetileg valós történeten alpul. Hart aki a szerző pedig a My Funny Valentine című dal írta. A filmben Ethan Hawke alakítja a meg nem értett művészt, aki a musical világát akarta forradalmasítani és nem tud mit kezdeni azzal, hogy öregszik és úgy érzi nem tud megújulni. Egy fontos háttér információ, hogy a valóságban a szerző a musical bemutatót még megélte ugyan, de rá pár hónappal később meghalt.
A film valós történeten alapult
A Broadway zenei világa ezt követően váltott irányt, amelyet Hart szeretett volna. A filmben pedig a színházi háttér és a musicalbetétek a rendező az akkori korszak színházi világának modorosságát mutatta be és milyen nehéz kitörni abból a szerepből amit a világ elvár tőled. Linklater nem először nyúl ehhez a témához. Kevésbé sikerült alkotása Az én és Orson Welles 2008-as filmjében már hasonló világot mutatott be. Akkor a harmincas évek világának díszletében mutatta be a korszak egyik legnagyobb filmesét, lassú és kevésbé érthető formában. A nagyközönséghez kevésbé tudott szólni és a filmes világ sem értékelte annyira, mint Tarr Béla lassú képeit.
A filmben felbukkan a Stuart Little kisegér eredeti szerzője is E. B. White is, akit Hart jól ismert. A fiatal szőke nő szerepében pedig a művészfilmes körökben egyre sikeresebb Margaret Qualley látható. A One man show-t alakító Ethan Hawke pedig szinte felismerhetetlen, annyira azonosult a szereppel.
A kilencvenes évek filmjeinek hangulata átalakult
A rendező pedig hű tudott maradni a kilencvenes évekre jellemző független slacker filmek stílusához, akik fiatalon és céltalanul sodródtak a világ problémáival, amely a kétezres években már elavulttá vált az új generációnak. A mostani filmjében pedig a rendező a belső monológokat a nagy klasszikus filmek színházi díszleteibe helyezte hogy jól lássuk hiába a siker és a pompa, a problémák és a céltalanság ugyanúgy megmarad az életünkben. Nekünk magunknak kell elfogadni a világ dicsőségének elmúlását és akkor minden rendben lesz. De ehhez Linklater rajongói is segítenek, akik együtt öregednek a rendezővel, így jól értik miről is van szó.
Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvánosak és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.
Címlapkép forrása: Cirko film
