Khaled Toukan, a Jordániai Atomenergia Bizottság elnök szerint „erős verseny” alakult ki két ajánlat között, amelyeket Jordánia nemrég előzetesen kiválasztott a reaktor technológiájának biztosítására. Egyrészt az orosz Atomsztrojexport, másrészt a francia Areva és a japán Mitsubishi által létrehozott konzorcium ajánlatát fogadták el az előminősítési eljárásban, közölte Toukan, hozzátéve, hogy a győztes ajánlatot május közepén jelentik be. A reaktor helyszínét illetően Toukan kijelentette, hogy a három lehetséges helyszínre vonatkozó tanulmányokat e hónap végéig elkészítik, a végső helyszínt pedig a kabinet, a törvényhozás alsó háza és az érintett helyi közösségek közösen fogják meghatározni. Jordánia szintén májusban választja ki a projekt kivitelezéséhez a stratégiai partnert, közölte Toukan, hozzátéve hogy a nukleáris reaktor megépítésére vonatkozó végső megállapodást 2013 második felében fogják aláírni.