Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint januárban 68,21 milliárd dollárra rúgott a hiány, ez 1,9 százalékkal, 1,2 milliárd dollárral több a decemberi 67,0 milliárd dollárnál. Elemzők kisebb, 67,5 milliárd dolláros hiányra számítottak januárról. Az áruk kereskedelmében 1,3 milliárd dollárral, 85,4 milliárd dollárra nőtt a deficit, míg a szolgáltatásokéban 0,1 milliárd dollárral, 17,2 milliárd dollárra kúszott fel a többlet januárban. Az áruk és szolgáltatások exportjának értéke 1,8 milliárd dollárral, 191,9 milliárd dollárra nőtt, míg az importé 3,1 milliárd dollárral, 260,2 milliárd dollárra emelkedett az év első hónapjában. Az áruimport értéke 3,4 milliárd dollárral, 221,1 milliárd dollárra, történelmi csúcsra nőtt. Az áruk exportjának értéke 2,1 milliárd dollárral, 135,7 milliárd dollárra emelkedett. A szolgáltatások exportjának értéke 0,3 milliárd dollárral, 56,3 milliárd dollárra, az importjáé pedig 0,3 milliárd dollárral, 39,0 milliárd dollárra csökkent. A koronavírus-járvány felforgatta az olyan szolgáltatások kereskedelmét, mint például az oktatás vagy az utazás, amely ágazatokban az Egyesült Államok tartósan többletet ér el. Dollárban számolva az amerikai szolgáltatások havi exportjának értéke nagyjából negyedével csökkent a járvány kirobbanása óta eltelt közel egy év során. Januárban éves összevetésben 53,7 százalékkal, 23,8 milliárd dollárral volt nagyobb a hiány az áruk és a szolgáltatások kereskedelmében. Tavaly jelentősen, 18,1 százalékkal, 682 milliárd dollárra nőtt az amerikai kereskedelmi mérleg hiánya, ami 2008 óta a legnagyobb érték. Ez alapvetően arra vezethető vissza, hogy az egész világon elterjedt járvány felborította a világkereskedelmet, és visszavetette Donald Trump akkori amerikai elnöknek a külkereskedelem kiegyensúlyozására tett próbálkozásait. Donald Trump elnökként kereskedelmi háborúba bonyolódott Kínával, és hét évtizedes politikával szakított, amikor büntetővámokat vetett ki az Egyesült Államokkal szövetséges országokból importált acélra, alumíniumra és egyéb termékekre. A januárban hivatalba lépett Joe Biden elnök és kormányzata mindeddig kerülgette elődjének keményvonalas kereskedelempolitikáját. Biden elnök nem állította le a Kínával folyó kereskedelmi háborút, és nem jelezte azt sem, hogy visszavonná a büntetővámokat. A kereskedelmi főképviselő posztjára jelölt Katherine Tai azt ígérte, cselekedeteiben az vezérli, hogy a kereskedelempolitika hasznot hozzon az amerikai munkavállalóknak, nem csak a vállalatoknak, emellett szorosabban együttműködik a szövetséges országokkal az egyre magabiztosabb és rámenősebb Kína ellensúlyozására. A Kína hivatalos nyelvén, mandarin nyelven folyékonyan beszélő Katherine Tai kinevezését még kell erősítenie a szenátusnak. Tai, aki az AP hírügynökség jellemzése szerint a kereskedelempolitikában egy problémák megoldására összpontosító pragmatista, 2007 és 2014 között már dolgozott az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatalában, de a Trump-kormányzat idején is fontos szerepet játszott az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó szabadkereskedelmi megállapodásának felülvizsgálatában és átalakításában.