Sötét mód ikon
2026 július 24
Nőtt a szám, de még így is kevés – Nem népszerű az árfolyamrögzítés

Nőtt a szám, de még így is kevés – Nem népszerű az árfolyamrögzítés

Februárban ismét nőtt az árfolyamgát-szerződések száma: 1547 új szerződést kötöttek, valamivel többet mint januárban, amikor 1524 új kontraktus született. A tavaly decemberi 1343 új szerződés is már jelentős növekedést mutatott a korábbi hónapok néhány száz darabos számához viszonyítva.

lakáshitel_lakásvásárlás_deviza_ház_123rfNőtt az igénylések száma

A szerződéskötések azután élénkültek meg, hogy a parlament 2013. november 5-én a konstrukció belépési feltételeinek könnyítéséről döntött, így a rögzített árfolyammal a korábbi 90 nap helyett a 180 napos késedelemben levők, a 20 millió forintnál nagyobb devizahitelt felvevők, illetve a fizetéskönnyítő program hatálya alatt állók is élhetnek.

A jegybank adatai szerint az árfolyamgát I. szerződési feltételekkel 2012. március végéig összesen 5712 szerződést kötöttek. A megkötött árfolyamgát I. és II. szerződések kumulált száma 176 220 volt február végén. Ebből 2014. február 28-án a már megnyitott, aktív gyűjtőszámlák száma elérte a 164 914-et, ebből a hitelintézeteknél 160 630, a pénzügyi vállalkozásoknál pedig 4284 volt.

A gyűjtőszámlák száma azért kevesebb, mint a megkötött szerződéseké, mert az előbbieket a szerződéskötések után, egy későbbi időpontban nyitják meg. A megkötött szerződések közül csak azok lépnek életbe, amelyek esetében a hiteladós legkésőbb a gyűjtőszámlahitel első folyósításáig megfelel a törvényi feltételeknek. A gyűjtőszámlahitel-számlák számát és állományát az időközben lejáró, kifutó hitelek is csökkentik. A hitelintézeteknél 482 ezer lakossági deviza jelzáloghitel szerződés volt február végén, a megnyitott gyűjtőszámlák aránya ezekhez képest 33 százalék volt.

Árfolyamrögzítés

Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.

A devizahitelesek alig több mint harmada kérte eddig az árfolyamrögzítést

Február végén a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsön-állomány 1,412 milliárd forint volt, a hitelintézeteknél 1,360 milliárd forint, a pénzügyi vállalkozásoknál pedig mintegy 52 milliárd forint. A hitelintézeteknél ez az összes lakossági deviza jelzáloghitel állomány 38 százaléka. A gyűjtőszámlahitel-állomány februárban 1,49 milliárd forinttal nőtt, így február végére elérte a 16,281 milliárd forintot.

Az árfolyamgát konstrukcióban résztvevő devizahiteles ügyfelek februárban 2,301 milliárd forint, eddig összesen pedig 30,582 milliárd forint rögzített árfolyam feletti kamat megfizetése alól mentesültek.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.