2024 április 16

Nőt a vállalatok 80 százalékánál az árfolyamkockázat

Molnár Gábor, a Deloitte Kft. számviteli tanácsadás üzletágának igazgatója a cég közleményében ismerteti: az árfolyamhullámzás drasztikus hatással lehet a külföldi piacokon is aktív, illetve Magyarországon devizaalapú üzleteket kötő cégek üzletmenetére, és előre nehezen tervezhető kockázatokat, illetve veszteségeket szülhet a vállalatoknál.

A Deloitte felmérésében vizsgált cégek körében – a kérdőívet 70, legnagyobb arányban a gyártóiparban és a pénzügyi szektorban tevékenykedő magyarországi cég pénzügyi vezetője töltötte ki – az árfolyamkockázat okozta leggyakoribb negatív hatás a nem realizált árfolyamveszteség megjelenése volt. A cégeknél az év végi átértékelés során jelentős veszteség keletkezhet ugyanis a tárgyévi eredményben akkor, ha a vállalat devizahitelt vett igénybe, devizás szállítói vannak, esetleg határidős ügyleteket kötött. Annak ellenére, hogy a jövőben nyeresége lesz a devizás bevételeken, ennek pozitív hatását a szabályok szerint nem számolhatja el eredményében, mivel az nem volt mérlegtétel december 31-én.

Az árfolyamkockázatból következő másik gyakori probléma a nehezen tervezhető üzemi és adózás előtti eredmény. Az üzleti tervek teljesülésének vizsgálatakor gyakran döntő szempont, hogy a cégek milyen árfolyammal számoltak bennük, és hogy végül pontosan milyen árfolyamon sikerült realizálniuk a tervet. Mindezeknek torzító hatása lehet az eredményekre – a pénzügyi és üzleti kockázat hatásait nehezebb elválasztani egymástól, a menedzsment valós teljesítménye pedig lényegesen nehezebben ítélhető meg.

Szintén sok céget érintő probléma, hogy az árfolyamkockázat következtében keletkező árfolyamveszteséget nem, vagy csak nehezen képesek beleépíteni termékeik eladási áraiba.

Gond lehet a saját tőkével is. Számos olyan speciális célú társaság van, amely tevékenységét nagymértékben deviza (főleg euró) hitelből finanszírozza, kiváltképp az ingatlanszektorban. E társaságoknál súlyos problémák keletkezhetnek, például az év végi hitelátértékelés által generált jelentős árfolyamveszteség miatt a cég saját tőkéje negatívba fordulhat. Mindez azt eredményezheti, hogy a tulajdonosoknak újabb tőkét kell biztosítaniuk vállalkozásuk részére.

A vállalatok 80 százalékánál nőtt az árfolyamkockázat az elmúlt egy évben, csupán a válaszadók 5 százaléka számolt be csökkenésről. A cégek közel fele (47 százalék) ennek ellenére nem változtatott árfolyam-kezelési gyakorlatán az elmúlt egy évben, vagyis megfelelőnek ítélték a korábban alkalmazott módszereket. A cégek közel fele arról számolt be, hogy jobban fókuszált az árfolyamkockázatok minimalizálására az elmúlt évben.

A felmérés megmutatta azt is, hogy meglehetősen kevés vállalat fontolgatja a devizás könyvvezetésre való áttérést és mérlege átstrukturálását. Mindkét megoldást kevesebb, mint az érintett cégek 10 százaléka választotta, és a jövőben is körülbelül ugyanennyien tervezik annak ellenére, hogy ezek szintén hatékony eszközei lehetnek a tervezhetőbb eredmény elérésének.

Molnár Gábor kiemeli: sokan csak a határidős, opciós ügyletekben gondolkodnak, de a devizahitel állományának alakításával is hatékonyan lehet változtatni a kockázati pozíción. E módszer másik hatása azonban, hogy a mérlegben lévő tételt át kell értékelni az év végén, illetve a hitel lejáratakor a megújítás likviditási kockázatot eredményezhet.

A következő két leggyakrabban alkalmazott eszközt, a szállítói-vevői szerződések újratárgyalását (árfolyamkockázat áthárítását) és az egyéb természetes fedezési lehetőségeket, a pénzügyi vezetők 36 és 39 százaléka említette, mint bevált módszert. A természetes fedezés és a másik félre való áthárítás az egyik legolcsóbb és leghatékonyabb eljárásoknak tekinthetők, azonban hosszabb távú alkalmazásuk esetén olyan kérdések merülhetnek fel, hogy például ki viseli valójában a kockázatokat, meddig és kikre lehet továbbhárítani azokat, és ezt az árakra erősen kiható gyakorlatot a piac meddig viseli el – ismerteti a szakértő.