Perényi Zsigmond elmondta, hogy a jelenlegi árfolyamon mintegy
23 milliárd forintot a kedvezményezett pályázók a kormány által
meghatározott prioritások szerint gazdasági, környezetvédelmi,
turisztikai és a határ menti közlekedés fejlesztésére használhatják
fel 2020-ig.
Az utóbbira, új határátkelő helyek nyitására, az ottani
infrastruktúra kialakítására és utak építésére a 75 milliós euró 20
százalékát használhatják fel a pályázók, akik a konkrét terveket
dolgozzák majd ki.
Az államtitkár-helyettes hozzátette: az egymással szomszédos
négy ország érintett területei a korábbi európai uniós ciklusban is
a legnagyobb összeget használták fel a határon átnyúló
fejlesztésekhez, és ennek köszönhető az összeg megemelése a
következő időszakra.
Perényi Zsigmond a közlekedési infrastruktúra további
fejlesztését nemzetstratégiai szempontból is igen fontosnak
nevezte, amellyel az összeköttetést, a mobilitást szeretnék
javítani a határon túl élő magyarokkal.
Megemlítette: jelenleg van olyan térség, ahol az ott élőknek
60-70 kilométeres kerülőutat kell megtenniük, hogy a határon túl
élő rokonaikat felkeressék. Új határátkelők nyitásával ezt az utat
szeretnék lerövidíteni legalább 4-5 kilométeresre a jövőben.
A Magyarországot, Romániát és Ukrajnát érintő pénteki,
nyíregyházi projektzáró rendezvényen a Turisztikai Örökség
Kis-Európában elnevezésű fejlesztés megvalósítását értékelték.
Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat
Fidesz-KDNP-s elnökének tájékoztatása szerint a térségi helyhatóság
a romániai Szatmári Megyei Tanáccsal és az ukrajnai Kárpátaljai
Magyar Vállalkozók Szövetségével közösen 398 ezer eurós, több mint
123 millió forint uniós forrást nyert el idegenforgalmi
fejlesztésre, melyhez a partnerek 10 százalékos önerőt
biztosítottak.
Az összeg felhasználásával tanulmányt készítettek az egymással
szomszédos területek turisztikai nevezetességeiről, látnivalóiról,
valamint beruházási stratégiát dolgoztak ki a 2020-ig tartó időszak
közös fejlesztési céljaira. A kulturális örökség helyszíneiről
kiadványt, kisfilmet, szórólapokat, és számítógépes adathordozókat
jelentettek meg, amelyek a turisták figyelmét hívják fel a három
ország határ menti területeinek utazási helyeire.