Sötét mód ikon
2026 július 25
Nincs, mit tenni, kell a luxus az embereknek

Nincs, mit tenni, kell a luxus az embereknek

A cég szerdán azt közölte, hogy a december végével záródott pénzügyi harmadik negyedévében a bevétele 4,19 milliárd euró volt. A vizsgált időszakban a cég bevétele Ázsiában 21 százalékkal bővült éves összevetésben, elsősorban a kínai és a tajvani eladásai nőttek. Európai eladásai, amelyek jelentősen függnek az Ázsiából és a világ már térségeiből érkező turisták vásárlásaitól, mintegy 22 százalékkal csökkentek a tavalyi utolsó negyedévben. A pénzügyi első háromnegyed évben a cég bevétele 9,66 milliárd euró volt, 16 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. Az órák értékesítéséből származó bevétel 4 százalékkal csökkent, az ékszereladásból befolyó bevétel viszont 14 százalékkal nőtt. A cég profitja alakulása kapcsán rendre csak hathavi, illetve 12 havi adatokat közöl. A zürichi, illetve a johannesburgi tőzsdén jegyzett vállalat mintegy 20 ismert márka – köztük a Cartier, a Van Cleef & Arpels, a Jaeger-LeCoultre, a Piaget, a Montblanc, az Alfred Dunhill, a Chloe, a Lancel, az IWC és a Giampiero Bodino – tulajdonosa. A Richemont leányvállalatai önálló és viszonylag független vezetéssel rendelkeznek. A zürichi tőzsdén szerdán 11.30 órakor 1,60 százalékos pluszban állt a Richemont részvényára.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.