Sötét mód ikon
2026 július 24
Nincs javulás az építőiparban

Nincs javulás az építőiparban

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) arról készített felmérést, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett első öt havi adatok mennyire tükröződnek a tagvállalati cégek eredményeiben. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott felmérés szerint a válaszadók fele jelezte, hogy nettó árbevételük 2013. első felében az előző év azonos időszakához képes csökkent, illetve változatlan maradt, növekedésről inkább az út-, autópálya- és vasútépítő cégek számoltak be. A cégek mintegy 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy árbevétel-arányos jövedelmezőségük még mindig 2 százalék alatti, csökkenést elsősorban az épületek építésével foglalkozó Pest megyei és budapesti cégek jeleztek.

A cégek kapacitáskihasználtsága átlagosan 70 százalékos, ennél magasabbat általában a nem épületek építésével foglalkozó cégek jeleztek.

Az ÉVOSZ közölte: a KSH az építőipar szerződésállományának csökkenéséről számolt be az előző év azonos időszakához képest. A cégek visszajelzéseiből ennek összetétele is látható. 2013. I. félévében a Bács-Kiskun és a Fejér megyei építőipari cégeknél, valamint az út-, vasútépítőknél bővült a szerződésállomány, a többieknél viszont nem változott, illetve csökkent.

A kintlévőségeket tekintve elmondható, hogy a vállalkozások árbevételének átlagosan 10 százaléka van késedelemben, amelynek az ÉVOSZ megítélése szerint 80 százalékban behajtható.

A felmérésben résztvevő, épületépítéssel foglalkozó cégek 90 százaléka úgy ítéli meg, hogy piaci helyzetük nem javult az elmúlt fél évben. Ezt támasztja alá, hogy a közel 95 ezer építési vállalkozásból – a tavalyi azonos időszakához viszonyítva – az első félévben több cég került ki a nyilvántartásból felszámolási, kényszertörlési eljárások miatt.

A termelésbővülésből következő létszámbővítéssel egyelőre nem számolnak a cégek, kétharmaduk az állományi létszám változatlanul hagyása mellett dönt.

A válaszadók kétharmada számolt be arról, hogy 2013. I. félévében – átlagosan 3,5 százalékkal – emelték meg a béreket. Így is alacsonyabb az átlagbér az építőiparban, mint a nemzetgazdaság többi ágazatában – közölte az ÉVOSZ.

A válaszadók 94 százaléka szerint az idén sem kezdődött el a vállalkozások adminisztrációs terheinek és az ebből adódó költségének csökkenése, viszont kevésbé borúlátóak a feketemunkát és a lánctartozást illetően.

Az építőipar a növekedő pályán akkor tudja magát megtartani, ha a jövőben az európai uniós forrásokat a pályázók gyorsabban le tudják hívni a támogatott projektekre. Ezzel párhuzamosan az otthonteremtési támogatás, a panelprogram, az energiatakarékos felújítások támogatási programjainak feltöltése nagyobb mennyiségű forrással, valamint a középületek rekonstrukciós programjának kidolgozása és végrehajtása élénkítheti a keresletet – mutat rá az ÉVOSZ.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.