Sötét mód ikon
2026 június 30
Nincs annyi kalászos gabona, magasak az árak

Nincs annyi kalászos gabona, magasak az árak

Feldman Zsolt elmondta, hogy az 1,6 millió hektárnyi termőterületről az előzetes összesítés szerint 7,6 millió tonna kalászost gyűjthettek be a gazdálkodók a magtárakba. Ez hozzávetőleg 10 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi szezonban, amikor rekordtermést könyvelhettek el. A gabonán belül búzából 4,8 millió tonna az idei eredmény, ebből mintegy 2,5 millió tonna a jó minőségű étkezési búza, amely fedezi a hazai szükségleteket. További körülbelül 2 millió tonna búzát exportálnak a gazdálkodók, méghozzá igen kedvező áron – tette hozzá. A tavalyinál magasabb világpiaci ár az Európa más országait sújtó igen mostoha időjárásnak tudható be – utalt rá az államtitkár. A kontinens nagy részén hónapok óta tartó aszály van, amely szokatlan forrósággal párosul, ez pedig más országokban nagyon gyenge gabonatermést eredményezett. Így a tonnánkénti tavalyi 45 ezer forintos külpiaci ár már most 10 ezer forinttal magasabb, ami tovább is emelkedhet. Már jelentkeztek is dán és német vevők a magyar búzáért. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a gabona minősége az idén meglehetősen változó. Az ok az időjárás.

Az év első hónapjaiban aszály volt, majd hirtelen nagyon meleg időszak köszöntött be, ami miatt a szokásosnál két héttel korábban indult a betakarítás. A nagy esőket, viharokat is megsínylette a termés minősége. Szeptemberben kezdődhet a másik fontos gabona, a kukorica betakarítása, a minőséget és a termésátlagokat illetően sok múlhat az előttünk álló hetek időjárásán – hívta fel rá a figyelmet.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.