Sötét mód ikon
2026 június 08
Netflix: hetet egy csapásra

Netflix: hetet egy csapásra

Az okostelefonok és okostévék hullámain szörfözik a Netflix, a DVD-kölcsönzőből lett internetes médiaszolgáltató. A korábban még 100 dollár körül jegyzett papír kurzusa rakétaként lőtt ki. Nem csoda, hogy feldarabolják a részvényt.

Július 15 – jönnek az új papírok

A Netflix tegnap már a részvényfelosztás pontos arányszámát is bejelentette, melynek értelmében minden 1 részvényért 7 új értékpapírt kapnak a részvényesek. A részvénydarabolással kapcsolatos előkészületeket egyébként az éves közgyűlésen ismertették, s maga a részvényfelaprózás július 14-én lesz esedékes. Míg az új értékpapírokkal július 15-től lehet majd kereskedni.

Az Apple nyomdokaiban

Ezzel a lépéssel a Netflix az Apple példáját követi – mondta Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője, hozzátéve: így a részvényállomány a hétszeresére emelkedik, míg a papíronkénti árfolyam közel a hetedére fog esni.

A társaság azért döntött a részvényfelosztás mellett, mert ily módon, a befektetői pszichológiát kihasználva olcsóbbnak tűnik a részvény, és várakozásuk szerint a kisbefektetők is vásárolni fognak az értékpapírokból.

Kiesnek a lépésközök

A részvényaprításnak éppúgy megvan a maga ideológiája, ahogy a részvények összevonása sem nélkülözi az eszmei megfontolásokat. Részvényt nem csak olyankor szoktak darabolni, ha égbe száll a kurzus, ami azzal fenyeget, hogy a tőzsdei háziasszonyok elveszítik érdeklődésüket a bukszájukhoz mérten túl drága papír iránt. Akkor is indokolt lehet ez a lépés, ha névérték alá zuhan a részvény, mert elég nehéz befektetőt találni, mondjuk, egy tőkeemeléshez, ha a névérték töredékén forog a részvény.

Míg a részvény összevonás mellett az szólhat, hogy ha például 100-ról 1000-re emelik a névértéket, akkor például 36 és 37 között, 10 új pozicionálási lehetőség nyílik: 360-tól 370-ig, ami így sokkal szofisztikáltabbá teszi a spekulációt és kicsit kisimítja az árfolyam hullámzását. Ellenben ebből az is következik, hogy a részvényaprítás nyomán, a kieső lépésközök, az árfolyam csapkodásához vezethetnek.

Agresszív terjeszkedés

Visszatérve Netflixhez, a részvény feldarabolása után a kieső lépésközök azt jelentik, hogy minden alkalommal 7 korábbi „lépcsőt” kell majd átugrania a kurzusnak. És azt is észre kell venni, hogy a cég számára sürgős lehet a tőkebevonás. Amit az eddigi tapasztalatok szerint nem az eredményesség javítására, hanem az agresszív európai terjeszkedésre fordíthatnak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.