Sötét mód ikon
2026 július 24
Nemzetközi hátszéllel vitorlázunk a kötvénypiacon

Nemzetközi hátszéllel vitorlázunk a kötvénypiacon

Komolyabb korrekciónak lehettünk tanúi a magyar kötvénypiacon az elmúlt hetekben, azután a múlt héten jött a fordulat, és ismét estek a hozamok.

megtakarítás_befektetés_hozam_123rfA felminősítés nem sok vizet zavart

Amíg januárban a 10 éves magyar államkötvény hozama 2,7 százalékig esett, március közepén már 3,7 százalék közelébe emelkedett a hozam, ami most 3,15 körül jár – mondta Forián Szabó Gergely a Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója. Hozzátéve: a közel 100 bázispontos emelkedés elsősorban a nemzetközi hatásoknak tudható, amennyiben a Fed kamatemelésétől tartott a piac. Ehhez képest jött a fordulat, miután a Fed jelezte: a korábban jelzettnél lassabb és óvatosabb kamatemelési ciklus várható. A tengerentúli bejelentés nyomán minden piacon emelkedtek az árfolyamok és csökkentek a hozamok.

Az S&P által a magyar államadósságra kiadott pénteki felminősítés – amivel tulajdonképpen csak „felzárkózott” a másik két hitelminősítőhöz – már nem sokat tett hozzá az ismét pozitívra fordult hangulathoz.

Van még tere a lazításnak

Ha nemzetközi összehasonlításban nézzük – folytatta -, akkor azt látjuk, hogy a térségben a 10 éves lengyel államkötvény hozama 2,21 százalék, vagyis a 3,15 százalékkal még mindig 90-100 bázispont a magyar hozamelőny. A spanyol és az olasz 10 éves hozam 1,2 százalék, a német 0,17 százalék, a svájci pedig negatív. Azt lehet tehát mondani, hogy a rendkívül nyomott nemzetközi kamatkörnyezetben a magyar kötvényeken még mindig érzékelhető hozamfelár van.

matolcsy-funny-mnb-kamatvagas gtv 141215Az MNB keddi kamatdöntésére is felkészült a piac: 10-25 bázispontos kamatvágás nem okozna meglepetést, legfeljebb a szinten tartás vagy egy nagyobb vágás lephetné meg a piacot. Ezzel együtt az inflációs kilátások és a forintárfolyam oldaláról maradhat még további tere a lazításnak.

Tartósan alacsony hozamkörnyezet

A korrekció heteiben természetesen tapasztalható volt a profitrealizálás, sőt, azzal is próbálkozhattak a befektetők a múlt héten, hogy a kötvényaukción olcsóbban visszavásárolják a korábban eladott papírokat.

Véleménye szerint tartósan alacsony hozamkörnyezetre kell berendezkedni. Annál is inkább, mert az európai és ázsiai monetáris lazítás mellett az USA-ban sem fognak túl gyorsan szigorítani. Igazi fordulatra tehát akkor számíthatunk, ha az infláció újból „feltámad” a világban, ami véget vethet a pénzbőségnek – ennek azonban ma még nem sok jelét látni.

magas_kockázat_123rfNyitottak a kockázatra

Az alapkezelői tapasztalat most az, hogy egyre nyitottabbak a befektetők a kockázatvállalás irányába. Ami nem véletlen, hiszen itthon is világossá vált, hogy az alacsony kockázatú befektetésekkel már nem lehet érdemi hozamot elérni. Emellett a visszatekintő hozamok is igen csábítóak: hat éve szinte töretlenül tombol a bika a részvény- és kötvénypiacokon, az elmúlt években tehát a kockázatvállalást kiemelkedő extrahozammal jutalmazta a piac.

Egyre népszerűbbek a több eszközosztályt ötvöző vegyes alapok, de a tiszta részvényalapok iránti érdeklődés is jelentősen nőtt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.