Sötét mód ikon
2026 június 08
Német nagyvállalati vezetők egyetértenek a határellenőrzésekszigorításával

Német nagyvállalati vezetők egyetértenek a határellenőrzésekszigorításával

„Nem sok időnk maradt rá, hogy megoldást találjunk” –
figyelmeztetett.

A repülőgépgyártó konszern vezérigazgatója megértésének adott
hangot az interjúban a határellenőrzések szigorításával
kapcsolatban.

„Természetesen minden európai vállalat a nyitott határokat
preferálná, egy bizonyos szintű ellenőrzéstől azonban nem lehet
eltekinteni” – mondta, hangsúlyozva, hogy a határokon kialakult
helyzetet az emberek az ellenőrzés feletti uralom elvesztéseként
fogják fel, „ez pedig nagyon veszélyes a közhangulatra nézve”.

Joe Kaeser, a Siemens igazgatótanácsának elnöke is a
határellenőrzések szigorítása mellett szólalt fel. „Nagyobb
ellenőrzést kell gyakorolnunk a kialakult helyzet felett” – mondta,
hozzátéve, hogy ennek felelősségét „helyes is és szükséges is
felvállalni”.

A Deutsche Bank elnöke, Jürgen Fitschen viszont az Európai Unió
külső határainak megerősítésében látja a megoldást. „Túl keveset
tettünk eddig ennek érdekében, nem támogattuk például eléggé
Görögország hatalmas erőfeszítéseit” – mondta.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.