A közlemény szerint Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken a német Családi Vállalkozások Alapítvány elnökével, Brun-Hagen Hennerkes professzorral találkozott és tájékoztatót tartott a kormány befektetés-ösztönző politikájáról a több mint 20 fős üzletember küldöttségnek.
Legfontosabb partnerünk
A közlemény idézi Szabó Lászlót, aki kiemelte, hogy a tavalyi különösen sikeres év volt a magyar-német külgazdasági kapcsolatokban: Németország részaránya a magyar exportban 27,7 százalékra emelkedett, így továbbra is az ország legfontosabb kiviteli piaca.
Németország az első számú befektető Magyarországon, a közvetlen külföldi tőkebefektetések állománya közel negyede származik innen – tette hozzá. Hangsúlyozta: a kormány kiemelt célja a kis- és közepes vállalatok, családi vállalkozások megerősítése.
Családi vállalkozások
Sikerüket az is segítheti, ha befektetőként, termelőként, termeltetőként, beszállítóként, együttműködő partnerként kapcsolódnak más országokhoz is. Magyarország lehetőségeket nyújt ehhez mind a német, mind pedig a magyar családi vállalkozások számára.
Szabó László elmondta: bízik abban, hogy a vállalatvezetők a tanulmányút alkalmával olyan tapasztalatokat, információkat szereznek, amelyek elősegítik döntésüket új befektetések, vagy eddigi magyarországi beruházásaik bővítésével kapcsolatban.
Megmutatják nekik a lehetőségeket
A találkozón az üzletember küldöttséget Bödöcs Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökhelyettese tájékoztatta a magyarországi beruházások előnyeiről, a HIPA által nyújtott, befektetőket segítő szolgáltatásokról.
A kétnapos tanulmányút során az üzletemberek látogatást tesznek budapesti és vidéki német leányvállalatoknál is és megismerkednek az egyetemek és vállalatok közötti együttműködés által kínált lehetőségekkel – közölte a KKM.