Sötét mód ikon
2026 július 24
Nem tud északnak indulni az olaj

Nem tud északnak indulni az olaj

Az amerikai WTI olaj kismértékű gyengüléssel nyitotta a mai kereskedést. A Brent olaj 81 dollár közelében ingadozik közép-európai idő szerint szerda délelőtt – írják a Quaestor elemzői.

brent-olajkút gtvSzűk tartományban ingadozik az olaj ára

A piaci várakozások szerint az amerikai kőolajkészletek 1,1 millió hordóval emelkedhettek a múlt hét folyamán, ezzel pedig július óta nem látott magas szintre bővülhettek a tengerentúli készletek. A benzinkészletek esetében 350 ezer hordós növekedést vár a piac, míg a dízel és a fűtőolaj készletei 1,5 millió hordóval eshettek.  A hivatalos jelentést a hét eleji ünnepnap miatt holnap teszi közzé az Energiaügyi Minisztérium. Az OPEC kőolajexportáló országok közül a vezető tagállamok továbbra is a kitermelés csökkentése ellen vannak. A kuvaiti miniszter után már az Egyesült Arab Emirátusok és Szaúd-Arábia is jelezte, hogy nem kívánnak módosítani jelenlegi olajtermelési szintjükön. A közel-keleti államok az olajár közel 30 százalékos esését követően sem kívánnak beavatkozni, láthatóan inkább a piaci részesedésük védelmére törekszenek.

A decemberi szállítású WTI olaj árfolyama szerda délelőtt 77,3 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén decemberi szállítású Brent olajjal 81,0 dolláron kereskednek.

arany gazdasagtv 140908Továbbra is a dollár mozgatja az aranyat

A világ legnagyobb arany alapú befektetési alap, az SPDR Gold Trust tartalékai további 0,12 százalékkal 724,5 tonnára estek tegnap, ez újabb hat éves mélypontot jelent. Ez volt sorban a hatodik nap, mikor kiáramlik a tőke, a befektetői hangulat pedig így az árfolyam további esésére utal, a tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) tartalékainak alakulása általában jól tükrözi a piaci hangulatot. A dollár és a részvénypiacok egyre jobb teljesítménye egyre nagyobb nyomást helyez az aranyra, ahogy az amerikai kamatemelés egyre közeledő időpontja is.

Az arany árfolyama tehát továbbra sem tud érdemben elmozdulni múlt héten elért négy és fél éves mélypontjáról (1131,85 dollár/uncia), az 1 180 dollárnál húzódó ellenállás eddig megállította az árfolyam emelkedését. A spot arannyal jelenleg 1 165 dollár körül kereskednek unciánként.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.