Sötét mód ikon
2026 július 23
Nem tartott sokáig a Brent lendülete

Nem tartott sokáig a Brent lendülete

A kínai Hangcsouban zajló G20-ak ülésének részeként került sor a szaúdi és az orosz energiaügyi miniszter megbeszélésére, ami után közös közleményt adtak ki. A dokumentum szerint megállapodás született arról, hogy a két ország együtt, vagy szükség esetén más olajtermelőkkel közösen lép fel az olajpiac stabilitásának fenntartása céljából.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

Az orosz és a szaúdi miniszter megállapodott arról is, hogy a jövőben egyeztetnek olajpiaci kérdésekben, ezen kívül közös monitoring munkacsoportot állítanak fel, amely elemzi az olajpiaci folyamatokat, és javaslatokat dolgoz ki azzal kapcsolatban, hogy miként lehet közös lépésekkel fenntartani az olajpiaci stabilitást.

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter azt mondta, hogy „vannak olyan konkrét lépések, amelyekkel stabilizálni lehetne az olajpiacot. Ilyen például a termelésbefagyasztás”.

Az orosz szakminiszter az áprilisi dohai ülésre emlékeztetve azt mondta, hogy „ha ott megállapodott volna a termelésbefagyasztásról a fórumon részt vevő 18 ország, akkor mára jóval kiegyensúlyozottabb lenne az olajpiac”.

Az orosz-szaúdi megállapodás hírére 5,4 százalék pluszba került a Brent hordónkénti ára, az északi-tengeri olajfajtát dél körül 49,15 dolláron jegyezték. Mintegy fél órával később a Brent nyeresége 3 százalékra olvadt, fél egy körül 48,24 dolláron állt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.