Nem olyan könnyű gyengíteni a jent
A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) kezdetben 0,4 százalékos pluszban állt, majd 0,2 százalékos veszteségbe fordult át, mígnem a kínai tőzsdék zárásának közeledtével előző napi záróértékére küzdötte fel magát.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,08 százalékkal, 13,82 ponttal, 16 579,01 pontra erősödött, de a szélesebb körű Topix-index, amely az első szekcióban forgalmazott valamennyi részvényt magában foglalja, 0,60 ponttal, 0,04 százalékkal, 1334,30 pontra csökkent zárásra.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
A nap eleji nagyobb nyereségek elpárologtak a jen dollárhoz viszonyított árfolyamának erősödésével, amely beárnyékolja az exportorientált japán vállalatok profitkilátását. Elemzők arra figyelmeztettek, hogy a pénzügyminiszter fogadkozásának dacára nem olyan könnyű beavatkozni a nemzetközi devizapiacon a jen gyengítésének érdekében, különös tekintettel a világ hét legfejlettebb országát tömörítő G7-csoport csúcsértekezletére, amelyet a közeljövőben tartanak Japánban.
Ausztrália felfelé ment
A dél-koreai Kospi 0,12 százalékos mínuszban, 1980,10 ponton zárt, miután az intézményi befektetők masszív eladásait nem tudták ellensúlyozni a külföldi bevásárlók. Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 az ötödik egymást követő kereskedési napon emelkedett, értéke 0,55 százalékkal, 5372,30 pontra ugrott.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Főleg az energia- és nyersanyagipari részvények árfolyama emelkedett, míg az előző napokban erősödő nagybankokat visszahúzta a márciusban jóváhagyott jelzáloghitelek számának az előző hónaphoz mért 0,9 százalékos csökkenését mutató adat.
Vegyes a kép
A kínai tőzsdemutatók vegyesen fejezték be a napot. A nap nyertesei a fogyasztási cikkeket gyártó cégek és az egészségügyi vállalatok voltak. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 4,45 ponttal, 0,16 százalékkal, 2837,04 pontra emelkedett, míg a második legnagyobb kínai tőzsde, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 0,12 százalékkal, 12,06 ponttal, 9781,15 pontra csúszott le.
A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,45 százalékkal, 3082,81 pontra növekedett, az amerikai Nasdaq Composite index kínai megfelelője, a fejlett technológiai vállalatok részvényeit követő ChiNext-index viszont 0,94 százalékkal, 2034,93 pontra süllyedt. Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 0,93 százalékos mínuszban, 20 055,29 ponton fejezte be a kereskedést.
A nyitva tartó tőzsdék közül Szingapúrban az STI-index 0,52 százalékos veszteségben, 2726,78 ponton áll. Indiában a 30 vállalatot magában foglaló mumbai tőzsdeindex, a BSE Sensex 0,95 százalékkal, 25 527,87 pontra, a rivális, 50 részvényt felvonultató CNX Nifty pedig 0,67 százalékkal, 7834,90 pontra esett.
Megzuhant Európa
Csökkenéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán, a BUX is mínuszban indította a napot. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,21 pontos csökkenéssel, 26 874,63 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,09 százalékkal gyengült.