Sötét mód ikon
2026 június 08
Nem szorít a gyeplőn a japán jegybank

Nem szorít a gyeplőn a japán jegybank

Változtattak előrejelzésükön

A központi bank szerint a március 31-én záruló gazdasági évben a GDP várhatóan 1,4 százalékkal fog nőni a korábban előre jelzett 1,0 százalék helyett. Ezzel egy időben 1,3 százalékról 1,5 százalékra javította a jövő évi növekedésre vonatkozó előrejelzését a jegybank.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

A bank nem változtatott laza monetáris politikáján, közleménye szerint a gazdaság élénkülésében bízik. A jegybank elemzői erősödő exportot, továbbá növekvő állami és vállalati fogyasztást jósolnak, az utóbbit részben a 2020-as olimpia rendezésének köszönhetően.

Ezzel egy időben az idei deflációs előrejelzését is módosította a bank a korábbi mínusz 0,1 százalékról 0,2 mínusz százalékra. A decemberi ipari termelés 0,5 százalékkal nőtt novemberhez képest, főképpen az autóiparnak köszönhetően – derül ki a gazdasági minisztérium közleményéből.

Ezt a mutatót a japán jen amerikai dollárhoz viszonyított novemberi gyengülése is segítette. A decemberi növekedésre vonatkozó elemzői várakozás átlagosan 0,3 százalék volt, miután az ipari termelés novemberben 1,5 százalékkal növekedett.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Marad a laza monetáris politika

A japán belügyminisztérium keddi bejelentése szerint a háztartások fogyasztása éves szinten immár tizedik hónapja ismét esett. Az előző év decemberéhez képest 0,3 százalékkal kevesebbet költött a lakosság az év utolsó hónapjában.

A munkanélküliségi ráta 3,1 százalékon maradt, ami továbbra is 22 éves negatív csúcsnak számít. A munkaerő piaci helyzetre komolyan rányomja bélyegét a japán demográfia kedvezőtlen alakulása, a társadalom elöregedése.

A jelenlegi laza monetáris politika értelmében a jegybank évek óta pénzt pumpál a gazdaságba, nagy részben állami kötvényvásárlások útján. Eközben a bank nem változtatott az irányadó központi kamat rátán. A kamatot mínusz 0,1 százalékon tartotta, arra ösztökélve ezzel a pénzügyi szektort, hogy készletezés helyett minél nagyobb arányban hitelezze ki a pénzállományát.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.