Sötét mód ikon
2026 június 08
Nem roppantotta meg az olaj ára a MOL-t

Nem roppantotta meg az olaj ára a MOL-t

Ellenállóbb a cég

Az elnök-vezérigazgató szerint az integrált fejlesztés előnye, hogy a vállalat jól tudja kezelni az olajipar ciklikus változásait. A jelenlegi alacsony olajár nem kedvez ugyan a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág teljesítményének, de a kereskedelmi és feldolgozási szegmens (downstream) tíz éve nem látott teljesítményt ért el 2014 utolsó negyedévében.

Ugyanakkor az olajipar folyamatos változására felkészülve a vállalat folytatja a finomítói üzletágban a hatékonyságjavítást és az értéklánc bővítését részben új fogyasztók elérésével, mint ahogy idén is növelte a cég a benzinkutak számát.

Saját részvények vásárlásába kezdhet a Mol

Megszavazta a 50 milliárd forint osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Az osztalék részvényenként elérheti az 500 forintot, az eredmény fennmaradó része tartalékba kerül.

Több buktató is lehet

Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy az olajipart számos tényező befolyásolhatja, mint például a gazdasági növekedés üteme és a megnövekedett politikai kockázatok (orosz-ukrán konfliktus, szíriai helyzet). Az ipar kiszámíthatatlanságát tükrözi például, hogy míg azt tudták, hogy az Egyesült Államokbeli palagáz termelés felborítja az olajpiacon kialakult egyensúlyi helyzetet, forradalmasítani fogja az iparágat, arra nem számítottak, hogy rendkívül rövid idő alatt leesnek a szénhidrogénárak.

Az elnök-vezérigazgató pozitív hatásként értékelte az iráni szankciók lehetséges feloldását. Mint mondta, a Mol szeretne megjelenni a térségben, mivel nagy tapasztalatokkal, komoly geológiai tartalékokkal rendelkezik a területen.

mol kozgyules hernadi

Ragaszkodunk az INA-hoz

Hernádi Zsolt a Mol és az INA horvát olajipari vállalat között fennálló helyzettel kapcsolatban újságírói kérdésre elmondta: a Molnak továbbra is az a szándéka, hogy egy normális környezetben, normális feltételek mellett, a horvát stratégiai érdekeket figyelembe véve működtesse az INA-t, amíg azok nincsenek gyökeresen ellentétben a piaci mozgásokkal.

Ennek tükrében nem fenntartható a jelenlegi struktúrával működő horvát finomítói modell, míg Európában finomítói többletkapacitás van, Magyarországon is csak egy finomító működik a gazdaságos működés érdekében. Ezt a horvát fél is pontosan tudja, csak választási évben a politikai érvek megelőzik az iparági logikát.

Nem folyik tárgyalás az eladásról

Hozzáfűzte, hogy ebben a környezetben rettentő nehéz lenne tárgyalni, jelenleg semmilyen egyeztetés nincs a Mol és a horvát kormány között, utoljára 2014 nyarán volt tárgyalás. A Mol a helyzet lezárulásáig is üzemelteti az INA-t, a vezetői csapat függetlenítette magát az adott politikai környezettől, folytatják a megkezdett értékesítési folyamatokat.

Korábban is téma volt az értékesítés

A Mol egyszer már felajánlotta részesedését a horvát kormánynak, amely azt elutasította, bár jelenleg a horvát gazdasági helyzet nem ezt a szcenáriót támogatja. Az eladás egy nyitott opció, amelyre több ország is jelentkezett már.

Arra a kérdésre, hogy – amennyiben szükséges – kinek adja el az INA-ban lévő részesedését a Mol, az elnök-vezérigazgató azt felelte, hogy bárkinek, aki a helyzettel tisztában van és úgy gondolja, el tudja érni, hogy a horvát politikai környezet másképpen viszonyuljon az INA-hoz.

A két vállalat közötti választottbírósági eljárások folyamatban vannak, a fennálló helyzet őt személy szerint igen, a vállalatot azonban már nem fárasztja – fogalmazott Hernádi Zsolt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.