A banknak 2013 negyedik negyedévében 476 millió frankos vesztesége volt, de a két negyedéves adat összehasonlításakor figyelembe kell venni, hogy 2013 végén a Credit Suisse hatalmas, 2,6 milliárd dolláros büntetést volt kénytelen fizetni amerikai felügyeleti hatóságoknak. A bankot azzal gyanúsították, hogy adóelkerülési tanácsokkal segített több amerikai állampolgárt.
A Credit Suisse 2014-ben bónuszainak 9 százalékos csökkentésével reagált a büntetésre, továbbá az igazgatóság beleegyezett, hogy 25 százalékkal vigyék lejjebb a tagok alapfizetését. A bérköltségek csökkentése mellett segített a negyedéves eredményen, hogy a bank bevétele 8 százalékos éves növekedéssel 6,4 milliárd frankra emelkedett a tavalyi év utolsó három hónapjában.
A svájci pénzintézet számára kihívás a svájci frank árfolyamának erősödése. A bank közleménye szerint a változás 3 százalékponttal csökkentheti nettó profitjukat, ezért megtakarítási programba kezdenek. 2017-re várhatóan teljesen sikerül kompenzálni a frank erősödéséért – közölték.