A bíróság a hitelintézet valamennyi szerződési feltételét tisztességtelennek tartotta, egyúttal visszautasította azt, hogy az Alkotmánybírósághoz, valamint az Európai Bírósághoz forduljon az ügyben.
Az Alkotmánybírósághoz azért nem fordul a törvényszék, mivel a felperes lízingcég által megjelölt törvényhelyek többségét nem alkalmazta a bíróság, amelyeket alkalmazott, azokat pedig nem tartotta alkotmányellenesnek. Az Európai Bíróságot pedig azért nem keresi meg, mivel a társaság nem az uniós jogelvek hiányára, hanem a magyar és az uniós jog közti különbségre hivatkozott, amely viszont nem teszi lehetővé a magyar bíróságnak az uniós bírósághoz való fordulást.
Ma 13 devizahiteles pert tárgyalnak
Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tizenhárom pénzintézet – három bank, két takarékszövetkezet, továbbá nyolc lízingcég, illetve pénzügyi vállalkozás – ügyét tűzte ki tárgyalásra keddre. Ezek közül a Sberbank Magyarország Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahiteles keresetét elutasították, míg a Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben szeptember 30-ra halasztotta a döntést. A Fővárosi Törvényszék keddi tárgyalásán elutasította az UniCredit Leasing Immotruck Pénzügyi Szolgáltató Zrt. által benyújtott keresetet.
Az indoklásban a bíróság kifejtette, hogy az általános szerződési feltételekben nincs oklista, ahol pedig az egyoldalú módosítás feltételei szóba kerülnek, ott azok olyan tágak, hogy nem tekinthetők tisztességesnek. Példaként szerepelt az indoklásban a fogyasztói árindex változása, amely a KSH-indexet jelenti, de nem szól a feltétel arról, hogy ez milyen mértékben befolyásolja a törlesztőrészletet. A vis maior feltételeket pedig nem bontja ki a szerződés, így az nem átlátható. Az üzletpolitika változását pedig maga a lízingcég határozza meg, így az nem objektív.
Miután minden olyan szerződéses feltételt, amely a kamat, a díj és a költség egyoldalú módosítására vonatkozott tisztességtelennek talált a törvényszék, így elutasította a UniCredit Leasing Hungary Zrt. keresetét.
A határozat ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla jár el.