Sötét mód ikon
2026 július 25
Nem mindegy, honnan fizetjük az albérletet

Nem mindegy, honnan fizetjük az albérletet

A nyár utolsó hetei, a ponthatárok kihirdetése után felpörgő albérletszezon, valamint a rövidesen kezdődő tanév miatt kulcskérdéssé válnak a fiatalok számára a pénzügyek. A legtöbben ebben az életszakaszban és most szembesülnek azzal, hogy bankszámlát kell nyitniuk a felsőfokú tanulmányaik megkezdésekor. Számla és számla között viszont komoly eltérések lehetnek – derül ki a money.hu diákszámlákról szóló friss összefoglalójából, amely a 26 évesnél fiatalabbaknak szánt bankszámlák kiadásait vetette össze 23 bank ajánlata alapján. 

Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője azt mondta: “A bankok között nagy a verseny a diákokért. Azért is, mert az iskolaévek után munkába álló diákok egyre magasabb jövedelemmel fontos ügyféllé válnak a bankok szemében”. 

A money.hu kalkulációi szerint érdemes alaposan körülnéznie például azoknak a 20-25 éves fiataloknak, akik havi 50-150 ezer forintot kapnak a számlájukra például a szülőktől és sms-szolgáltatást is kérnek a kiadások számon tartása érdekében. 

A legolcsóbb bankszámlacsomagokért éves szinten eleinte semmit vagy mindössze 1-5 ezer forintot kell fizetni. A legdrágább megoldásokért azonban a kezdeti időszak után ennek a többszörösét is elkérhetik a bankok, a teljes éves kiadás megközelítheti a 20 ezer forintot is. A bankszámlaválasztásnál arra is érdemes figyelni, hogy milyen bankkártyát ad a bank és annak mennyi az éves díja. Szintén mérlegelni kell az sms-szolgáltatás díját bármilyen bankszámla esetén, mert az is eltérő lehet bankonként – ha például sokszor használja valaki a kártyáját és darabáron méri a bank az üzeneteket, akkor jelentősen megemelkedhet a havi számla összege. 

Trencsán Erika szerint azért is fontos, hogy a fiatalok a körültekintően válasszanak bankszámlát, mert így rutinná válik majd számukra, ha a későbbiekben más banki szolgáltatásnál is szétnéznek a piacon. 

Például, ha lakáshitelre vagy személyi kölcsönre lesz szükségük, akkor a bankszámláknál látott különbségeknél sokkal nagyobb eltérésekkel találkozhatnak. Példaként a szakember megemlítette, hogy július végén egy 5 éves futamidejű, 1,5 millió forintos személyi kölcsön esetében a legjobb megoldás havi 30 ezer forint alatti törlesztést jelentene az érintettnek, a legdrágább konstrukcióknál a havi kiadás 30-40 százalékkal magasabb, több mint 40 ezer forint is lehet. 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.