A NAIK (Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ) gyümölcstermesztési kutatóintézetének érdi kutatóállomásán tartott sajtótájékoztatón Nagy István elmondta, hogy az elképzelés szerint az állam összesen 800 millió forint értékben támogatja azokat a termelői értékesítő szervezeteket (tész), feldolgozókat és termelőket, akik késztermék – elsősorban üveges meggybefőtt – előállításával vállalják a mostani többlettermés kivonását a piacról. A tervek szerint a támogatás mértéke üvegenként 40 forint lesz.
Az államtitkár hangsúlyozta: a megoldás biztosítja, hogy a felesleg levezetése mellett megfelelő árualap álljon rendelkezésre a jelenlegi és a tervezett új piacok igényeinek kielégítésére. A konstrukció részleteinek kidolgozását megkezdték, és az érintett vállalkozásokkal és szakmai szervezetekkel történt egyeztetés után mielőbb véglegesítik.
Nagy István kiemelte, hogy a többlet az ipari meggy piacán keletkezett, de ha nem rendeznék a problémát, ez negatív hatással lenne az étkezési meggyre is. Az államtitkár jelezte: a szaktárca célja, hogy a meggy termékpályán is elősegítse a termelők, a feldolgozók és a kereskedők közötti tartósabb üzleti kapcsolatok kiépülését.