Sötét mód ikon
2026 június 08
Nem lesz téli szünet a bevándorlásban

Nem lesz téli szünet a bevándorlásban

Sokkal jobbak aza eredmények a vártnál

A kormányfő – a napirend előtti felszólalása után elhangzott frakcióálláspontokra reagálva – kifejtette, hogy a határzár működik a szerb zöldhatáron; míg korábban azzal számoltak, hogy hatodára, hetedére esik vissza az illegális belépők száma, annál sokkal nagyobb mértékű csökkenést mutatnak a számok.

A szerb és a horvát határt együtt a katonaság nélkül nem tudjuk megvédeni – hangoztatta Orbán Viktor, szükségesnek nevezve a közös járőrözést.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Azon ellenzéki képviselőknek, akik a parlament rendkívüli ülésén elutasították a honvédség bevonásáról szóló javaslat kivételes eljárásban történő tárgyalását, azt üzente: azok, akik megtagadták a felhatalmazást, most pedig a hatékonyságot kérik számon, „képmutatóak és farizeusok”.

Nemzetközi közösség kell az áradat megállítására

A jogszabályok szigorítását Orbán Viktor azzal indokolta, hogy elfogadható életkeretet kellett kialakítani a helyzet kezelésére, de a megoldásra – az áradat megszüntetésére – Magyarország nem tud vállalkozni, ahhoz a nemzetközi közösség szükséges.

A bevándorlók ellátásáról szólva azt mondta: aki hajlandó az együttműködésre, bemegy a befogadó állomásra és regisztrál, az megkapja az orvosi ellátást, fedelet a feje fölé, ételt és italt. Hozzátette: a civilek – akik jelentős pénzügyi támogatást kaptak – még ennek is „fölé mentek”, és messze az előírt kötelezettség felett teljesítettek.

Nem fog szűnni a nyomás

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a nemzetközi menekültügyi szerződések világosan kimondják, hogy a menekültek nem választhatják meg azt az országot, ahová menni akarnak, a gazdasági bevándorlókat pedig senkinek nem kell befogadnia. Az eljárás rendjeként hivatkozott arra, hogy a menekült együttműködik a hatóságokkal, bemegy a táborba, ahol biztonságot és ellátást kap és ott várja, hogy meghirdessék a nemzetközi kvótákat. Annak viszont semmi köze a menekültügyi előírásokhoz, hogy valaki elindul a világba és nem felelnek meg neki az útjába eső országok. Ezt rajtunk senki ne kérje számon – mondta.

Orbán Viktor arra számít, a bevándorlásban nem lesz „téli szünet”, helyette fokozódó nyomásra kell számítani.

Változtatni kell a szabályokon

A Magyarországra visszatoloncolni tervezett emberekről szólva nagy vitát helyezett kilátásba, utalva arra, hogy az érintettek Görögországban léptek be az Európai Unióba, és a görögök nem regisztrálták őket. Saját jogsértő magatartására senki sem hivatkozhat, amikor kötelezettségekről van szó – emelte ki.

Beszélt arról is, hogy a schengeni határ megvédése nem választható, hanem kötelesség. Vagy mindenki betartja a szabályt vagy közös akarattal módosítani kell – tette hozzá a miniszterelnök, aki szóvá tette, hogy több európai vezető túl nagy feladatként hivatkozott erre. Ez valójában a kormányzati kompetencia hiányának beismerése, szerintünk ez a feladat megoldható – fogalmazott Orbán Viktor.

Mi van, ha mi nem akarjuk?

A kormányfő azt is megerősítette: Magyarország ellenzi a kvótarendszert és helyette a közös határvédelem jogi kereteinek kidolgozását szorgalmazza. Hozzátette, hogy akár már a héten meghozhat az EU egy rossz döntést, ami kötelező jogszabály lesz.

Ez esetben az Országgyűlésnek és az uniós ügyekkel foglalkozó bizottságnak foglalkoznia kell azzal: mit tegyünk akkor, ha mi egy rendszert rossznak tartunk, végig harcoltunk ellene, leszavaztak, jogszabály lett belőle és kötelező betartanunk – foglalt állást. Mi legyen itt a magyar magatartás? – vetette fel.

A miniszterelnök értékelése szerint vannak Európában, akik szerint jó dolog a változás, az, ha nagy számú muzulmán közösségek, párhuzamos társadalmak jönnek létre, s nekik joguk van ezt akarni. Ha jó ez, ha rossz, mi ezt nem akarjuk – szögezte le.

A szilárd magyar álláspontot azzal magyarázta, hogy a kormányt a magyar nép nem bízta meg azzal, hogy „ilyen változásokat eltűrjünk”.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.