Sötét mód ikon
2026 július 24
Nem lehet pályázni a legvitatottabb közbeszerzési eljárástípusra

Nem lehet pályázni a legvitatottabb közbeszerzési eljárástípusra

Az ilyen beszerzési eljárások specialitása az volt, hogy az eljárásban csak olyan gazdasági szereplők vehettek részt, amelyeket az Alkotmányvédelmi Hivatal előzetesen átvilágított és felvett az ilyen gazdasági szereplők nyilvántartására szolgáló jegyzékbe.

A helyettes államtitkár azzal indokolta a kormányzati döntést, hogy „a transzparencia, az átláthatóság és a fair verseny fontos annyira a kormánynak, hogy kész ezeket a szempontokat az általános nemzetbiztonsági érdekek elé helyezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány más eszközökkel ne szerezne érvényt a nemzetbiztonsági érdekeknek”.

A kormány szakértői ezért Lázár János miniszter javaslatára vizsgálják, a jövőben hogyan lenne érvényesíthető, hogy csak olyan eljárások mentesülhessenek a nyílt közbeszerzések alól, amelyek esetében az Európai Unió sem kérdőjelezheti meg a szűkített kiírás alkalmazásának indokoltságát. Ehhez pedig a többi uniós tagállam gyakorlatát is meg fogják vizsgálni – magyarázta a helyettes államtitkár.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.