Az Opimus és a Konzum is 2017. március 3-án arról tájékoztatta a BÉT-et, hogy jelenlegi információi szerint 2017. március 3-án olyan bejelentésről kíván tájékoztatást közzétenni, amely az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát jelentős mértékben befolyásolhatja, erre tekintettel kérelmezte részvényei kereskedésének fentiek szerinti felfüggesztését.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
A befektetők érdekeinek védelme, illetve a piac információkkal történő ellátása a részvények
kereskedésének felfüggesztését indokolja. A fentiekre tekintettel a BÉT vezérigazgatója a rendelkező részben foglaltak szerint határozott – áll a közleményben.
A felfüggesztést, amely a pénteki tőzsdenap végéig szól, a BÉT vezérigazgatója hamarabb is feloldhatja, amennyiben a közzététel korábban megtörténik.
A Konzum Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában kereskednek. A csütörtöki kereskedést 116 forinton zárta a papír, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 116, a legalacsonyabb 18 forint volt.
Pirosban indított Európa
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,69 pontos csökkenéssel, 33 154,50 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest nem változott.