15 perces
Nem nyílt lehetősége a Richternek a 7000 fölé történő visszatéréssel próbálkozni, a tegnapi nap lendületes gyengüléssel indult és 6800 fölött torpant csak meg. Ezt követően konszolidáció érkezett, egy kis emelkedő háromszöget alakított ki napon belül a papír. Ennek rövidtávon lehet jelentősége, ma reggel indikátora lehet az iránynak a belől történő elmozdulás. A napon belül kialakult 6920-as ellenállás átlépésével lehet megkísérelni 7000 visszatesztelését, míg a háromszög letörése további erősítheti a korrekciós mozgást. A 6775-6700-as zóna erős támaszszintje lehet a papírnak, a napos grafikonon látható emelkedő trend és 50 napos mozgóátlag pedig szintén fontos támaszok, melyek letörése esetén erősödne a negatív momentum.
Támasz: 6700
Ellenállás: 7000

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
A csütörtöki kereskedés végén is érdemi gyengülést könyvelhetett el a gyógyszergyártó árfolyama, de öröm az ürömben, hogy sokkal komolyabb mínuszokat is láttunk napon belül. A napon belüli fordulat még azelőtt érkezett, hogy komolyabb nyomás kerülhetett volna a 6800 alatt húzódó 50 napos mozgóátlagra és emelkedő trendvonalra. Ezek továbbra is meghatározó támaszok, letörésükkel a 6700-as szint is eleshet, ami jelentős teret nyithatna meg lefelé, és a technikai képet is erősen csorbítaná. Ha maradunk az emelkedő trendben, és az egyébként nem túl biztató dupla csúcsból sem érkezik letörés, akkor egy újabb felfelé fordulással 7140 lehet újra megcélozható.
Támasz: 6782 (MA 50)
Ellenállás: 7140

Heti
Masszív kalapács gyertyát kaptunk a Richter hetes grafikonján a mindenkori csúcs közelében. Érdemi gyengülésre és a trend megtörésére nem hajlandó egyelőre a papír, a túlvettségen kívül pedig így minden felfelé mutat a grafikonon. A tér egyelőre behatárolt lehet, a 7300-nál tartó csatornatető például kérdéses, hogy lehagyható-e. Ennek ellenére jelenleg erős a technikai kép, láthatunk új csúcsokat a folytatásban. A csatorna megtörése már fontos figyelmeztetés lenne egy komolyabb lefelé fordulásra, azonban erre mindeddig nem került sor.
Támasz: 6700 (trendvonal)
Ellenállás: 7300
