15 perces
Nem érkezett megerősítés a 6000-es ellenállás áttörésére a tegnapi nap folyamán, visszabukott az érték alá a bankpapír. Nem gyengült érdemben, így maradt az ellenállás közelében, illetve az emelkedő trendvonalat sem törte le. Elméletileg tehát tehet még egy kísérletet a szint áttörésére, de ez továbbra is igen nehéz feladatnak bizonyulhat. A trendvonal letörése esetén következhet az 5850-es támasz tesztelése, vagy további érdemi korrekció 5500 irányába.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Elakadt 6000-ben az OTP árfolyama, továbbra is úgy tűnik, hogy nagy falat lehet ez az ellenállás a számára. Az RSI nem mozdult ki a túlvett zónából, ami nem javítja az árfolyam esélyeit, de az MACD-nál sem kapunk érdemi vételi jelzést. Összességében tehát továbbra is erősen kérdéses 6000 áttörése, a mai nap folyamán is ez a szint lehet középpontban. Lefordulás esetén a korábbi csatorna felső szára lehet ismét tesztelhető, illetve 5500 jelent fontos támaszt.

Heti
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet az OTP árfolyama, azonban a két és fél éves csúcs továbbra is fölötte magasodik. Az áttörése második nekifutásra is kérdéses, de próbálkozhat vele a héten a papír. Amennyiben sikerrel járna, az egy újabb masszív bullish jelzéssel érne fel, és tovább repíthetné fölfelé az árfolyamot. Az RSI jelzése nem kedvez az árfolyamnak, erősen túlvett a részvény. Ettől függetlenül benne van a pakliban a szint áttörése, kiemelten érdemes rá figyelni. Lefordulás esetén ismét az 5500-as támasz lehet célba vehető, ami legutóbb sikeresen tartotta meg a gyengülést.
