Minden mínuszban
A nem hivatalos adatok szerint az európai kereskedési idő végén a frankfurti DAX index 1,76 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,57 százalék, a párizsi CAC-40 index 1,57 százalék veszteséget mutatott.
A legjelentősebb euróövezeti vállalatok gyűjtőindexe, az EuroStoxx50 1,84 százalékkal, az európai vállalatok részvényeit követő FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,30 százalékkal gyengült pénteken.
A veszteséggel zárt első negyedév után a második negyedév is gyengén indult Európában. Az első negyedévben a főbb európai és euróövezeti gyűjtőindexek nyolc százalékos veszteséget szenvedtek el. A londoni index egy százalékkal, a frankfurti hét, a párizsi öt százalékkal gyengült az első negyedévben.
A Telekom állta a sarat
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,14 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 26 310,88 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A Mol 235 forinttal, 1,42 százalékkal 16 355 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 6 forinttal, 0,09 százalékkal 6920 forintra esett, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,66 százalékkal 459 forintra erősödött, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 41 forinttal, 0,75 százalékkal 5458 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el. A BUMIX 1749,78 ponton zárt pénteken, ez 4,33 pontos, 0,25 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Oldalazott a magyar piac
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy oldalazó, enyhe csökkenő forgalom jellemezte a Budapesti Értéktőzsde pénteki kereskedését az elmúlt napok jelentős emelkedése után.
Hozzátette: a nemzetközi piaci hangulat a nap jelentős részében negatív volt, többnyire a fejlődő piaci részvényeket adták, a befektetők profitot realizáltak, ennek köszönhetően enyhén csökkentek a hazai papírok árfolyamai is, ez alól kivételt jelentett a Magyar Telekom, amelynek emelkedő trendje nem tört meg.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelmezője az M1 aktuális csatornán kiemelte: az európai részvénypiacok esése a nyitást követően elkezdődött, ami elsősorban a negyedév indulásával lehet magyarázni, ilyenkor korrigál a piac, illetve Ázsiából kedvezőtlen hírek érkeztek, ami megalapozta az európai kereskedés hangulatát is
Megzuhant az olaj
Az olaj ára nagyot gyengült, az európai zárásig a Brent nyersolaj 3,78 százalékos, a WTI nyersolaj pedig 4,17 százalékos árveszteséget szenvedett el a pénteki globális kereskedés kezdete óta. A Brent nyersolajat ekkor hordónként 38,65 dolláron, a WTI nyersolajat pedig 36,89 dolláron jegyezték.
Az arany határidős jegyzése 1,78 százalékkal unciánként 1213,60 dollárra csökkent.
A dollár erősödött, az eurót 0,17 százalékkal jegyezték alacsonyabban 1,1362 dolláron.