A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,32 százalékkal, a frankfurti DAX- index 0,44 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,39 százalékkal esett nyitáskor. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,48 százalékkal csökkent.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,29 pontos csökkenéssel, 27 393,90 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest lényegében nem változott.
Csökkent az olajár
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára elindult lefelé az eddigi napközbeni csúcsáról, de továbbra is az 50 dollár fölött áll. Az előző napi záróárhoz képest a Brent határidős jegyzése már mínuszba került, de a WTI még mindig minimális pluszban állt szerda délelőtt kilenc óra után pár perccel.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 51,38 dollárba került 6 centtel, 0,12 százalékkal esett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára júliusi szállításra hordónként 1 centtel, 0,02 százalékkal, 50,37 dollárra nőtt.
Az eurót 1,1372 dolláron jegyezték a nemzetközi devizapiacon, 0,13 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
Most érdemes a kutakra menni
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 346-347 forintra mérséklődött, a gázolajé 343-344 forint maradt.
Eseménytelenül telhet a nap
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint alacsony forgalom melletti oldalazás várható a magyar tőzsdén, részben a tegnapi ázsiai gyenge kereskedés miatt. Magyar specifikus hír nincsen a piacon, és nemzetközi hatások sem várhatók. Hatással lehetnek a piacra a délelőtt megjelenő angol ipari kitermelési adatok, mivel a Brexittel kapcsolatos népszavazás közeledtével egyre több figyelmet kapnak az angol makroadatok is.
Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szintén alacsony forgalomra és iránykeresésre számít a magyar tőzsdén. Kiss Mónika kommentárjában jelezte, hogy a KSH reggel közli az inflációs adatokat, kora délután pedig az MNB teszi közzé a legutóbbi kamatdöntő üléséről készült jegyzőkönyvét. Ezek az adatok várhatóan alig befolyásolják majd a magyar részvények kereskedését, inkább devizahatás várható – fejtette ki az elemző.
Okok a csalódásra
Csökkenéssel nyithatnak szerdán a vezető európai értéktőzsdék, és a vezető ázsiai tőzsdeindexek is javarészt enyhe mínuszban állnak a vártnál rosszabb kínai külkereskedelmi adatok miatt.
Csalódást keltett a befektetőkben, hogy a kínai export dollárban számított értéke 4,1 százalékkal csökkent májusban az előző hónaphoz képest, miközben elemzők „csak” 3,6 százalékos visszaesésre számítottak. Ráadásul a Világbank legfrissebb előrejelzésében 2,9 százalékról 2,4 százalékra rontotta a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó becslését a makacsul alacsony nyersanyagárakra, a fejlett gazdaságok nyomott keresletére, a gyenge kereskedelmi adatokra és a tőkeáramlás csökkenésére hivatkozva.
Ezeket az adatokat figyeljük
A piacmozgató hatású adatok közül közép-európai idő szerint szintén kora hajnalban jelent meg a japán gazdaság első negyedéves teljesítményét tükröző adatsor: a második becslés erősebb, éves szinten 1,9 százalékos növekedést valószínűsített az első becslésben szereplő 1,7 százalék helyett.
Délelőtt a svájci statisztikai hivatal a fogyasztói árak májusi alakulásáról, a brit statisztikai hivatal pedig az áprilisi ipari termelés adatairól számol be. Délután az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) közzéteszi a kereskedelmi olajtartalék alakulását tükröző szokásos heti jelentését.
Rossz a hangulat Ázsiában
A vezető ázsiai tőzsdeindexek közül Tokióban 0,50 százalékos nyereségben állt a Nikkei. Hongkongban 0,25 százalékos, Sanghajban és Sencsenben egyaránt 0,43 százalékos mínuszban, míg Ausztráliában 0,18 százalékos mínuszban álltak az irányadó mutatók a záráshoz közeledve. A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,1 százalékkal gyengült.
Nyugat-Európa nyereségben zárta a keddi kereskedést, köszönhetően az olajár emelkedésének és Janet Yellennek, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének, aki egy üzleti fórumon tartott előadásában pozitív képet festett az amerikai gazdaság kilátásairól, de számos tényező alakulásától tette függővé az alapkamat további emelését. A tőzsdéken úgy értékelték Yellen szavait, hogy a Fed júniusban nem emeli az irányadó kamatot, és a továbbiakban is csak óvatosan drágítja a hitelt, vonzóvá téve a részvénybefektetést.
Tegnap jó napunk volt
Az erős nyitás után zárásig megőrizték vagy növelték nyereségüket a vezető indexek kedden a főbb nyugat-európai értéktőzsdéken. A hazai tőzsdeindex szintén nyereséggel zárta a napot.