Sötét mód ikon
2026 július 25
Nem ijednek meg a kínai terjeszkedéstől a németek

Nem ijednek meg a kínai terjeszkedéstől a németek

Nincs abban semmi különös, hogy kínai befektetők akarják megvásárolni a német Kuka robotgyártót – jelentette ki Josef Kaeser, a Siemens vezérigazgatója Angela Merkel pekingi látogatása alkalmából egy üzleti rendezvényen. Ha józanul szemléljük a dolgokat be kell látnunk, hogy Németország a háború után minden más nemzetnél jobban profitált az exportból és a globalizációból.

„A globalizáció azonban nem egyirányú utca. Jönnek szembe is” – fogalmazott. Mindez csak azt igazolja – tette hozzá -, hogy Németország mennyire erős és technológiai szempontból mennyire vonzóvá váltak vállalatai. Ez teljesen rendjénvaló dolog.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a Siemens maga azonban nem érdeklődik a Kuka megvásárlása iránt. „Ha érdekelne bennünket, már rég léptünk volna az ügyben” – fogalmazott.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

A Kínával fenntartott kereskedelmi kapcsolatokról szólva a Siemens vezérigazgatója drasztikus fejlődéssel jellemezte az elmúlt húsz évet.

Miközben a német vállalatok egykor csak exportáltak – egyebek között technológiai ismereteket is – és eközben „nagyon jó üzletet csináltak”, addíg Josef Kaeser szavai szerint manapság már kemény versenyben kell kiérdemelniük a megrendeléseket. A Siemens számára Kína változatlanul nagyon fontos piac – szögezte le a vezérigazgató.

Sigmar Gabriel gazdasági miniszter Június elején nyilatkozta, hogy nem próbálnak meg konzorciumot létrehozni, hogy az a kínai aspiránssal szemben ellenajánlatot tegyen a Kuka iparirobot- és berendezésgyártó vállalat felvásárlására.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.