A piac egyelőre füle botját sem mozdította Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentésére, miszerint a kormány 15 százalékos minimálbér-növelést és 4 százalékpontos munkaadói járulékcsökkentést ajánl 2017-re, így a garantált bérminimum 25 százalékkal nőhet jövőre. Míg 2018-ban a minimálbér további 8, a garantált bérminimum 12 százalékkal emelkedhet, a munkáltatói járulék pedig 2 százalékponttal csökkenhet a javaslat szerint.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Nincs új elem
Vegyük észre, hogy ez még csak tervezet, bár kétségkívül közel jár ahhoz, amit a munkavállalók és a munkaadók szervezetei szeretnének hallani – mondta Pálffy Gergely, a Raiffeisen elemzője. Hozzátéve: látni valóan mindkét félnek fogyasztható mixet próbál összerakni a kormány. Ugyanakkor ez most a piacot egyáltalán nem érdekli.
Pontosabban akkor volt érdekes, amikor kiderült, hogy intézkedés-kombót tervez a kormányzat. Amit kedvezőnek ítéltek az elemzők. Ám ehhez képest egy javaslat nem tekinthető érdemi előrelépésnek.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ehhez is 6 év kellett
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy Varga miniszter nem tartozik a kormány erős emberei közé, s amikor korábban Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter erről beszélt, akkor csak olyan bérfelzárkóztatást tartott megengedhetőnek, amely nem gyengíti a versenyképességet.
Mindenesetre jó hír, hogy 6 évnyi kormányzással eljutottak odáig, hogy erről már a törvényjavaslatok szintjén lehet beszélni.
Biztonságosabb a dollár
Elég tompa a miniszteri bejelentés piaci hatása – vélekedett Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Szerinte a járulékcsökkentés csak áttételesen érinti a részvénypiacokat, Míg a reálbér növekedése majd az inflációt erősítheti, ami az MNB lazítását fékezheti, s ez idővel erősítheti a forintot.
Ám ezt a várakozást felülírja az amerikai elnökválasztás hatása. Dollárba fektetni most sokkal biztonságosabb, és erősen sanszos, hogy a kamat is emelkedik. Ez pedig nem kedvez a feltörekvő piaci devizáknak.