Sötét mód ikon
2026 július 24
Nem hagy a kormány sok lehetőséget a masszőröknek

Nem hagy a kormány sok lehetőséget a masszőröknek

Nem lehet egyfolytában masszírozni

A szakportálnak a Masszőrök Egyesületének vezetője, Podhorszki Tibor azt mondta, a legtöbb masszőr fizikai közérzetjavító szolgáltatást végző vállalkozóként működik. A masszőrszakma ugyanakkor speciális, nem lehet egyfolytában masszírozni, mert ez megterhelő fizikai tevékenység.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Ezért a bevétellel sem lehet úgy kalkulálni, mint egy kereskedő esetében, ahol folyamatos az üzletmenet – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy különösen a házhoz járó masszőrök lesznek nehéz helyzetben, mert nekik a drágább, hordozható pénztárgépet kell beszerezniük.

A fodrászok, kozmetikusok kikerültek a körből

Az egyesület elnöke közölte, az egyéni vállalkozó masszőrök többsége a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szerint adózik, vagyis évi 6 millió forint bevételig mellékállásban 25 ezer, főállásban havi 50 ezer forint átalányadót fizet. Ezt a bevételi plafont szinte lehetetlen túllépni. Akkor is ennyi az adó, ha a pénztárgép kimutatja, mennyi volt a pontos bevétel, tehát a masszőrök esetében az online kassza csak fölösleges kiadást jelent – emelte ki.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Szerinte jellemzően csak havi 30-60 számlát állít ki átlagban egy masszőr, ezt váltaná ki a drága pénztárgép. A masszőrök azt is furcsállják, hogy a fodrászok, kozmetikusok kikerültek abból a körből, amelynek online pénztárgépet kell használnia, nekik pedig kötelező lesz a kassza. Az egyesület vezetője szerint a lépés átgondolatlan.

Kapnak majd támogatást?

Arról sem tudnak még semmit, hogy a kormány az első ütemhez hasonlóan támogatja-e, és milyen mértékben a kasszák beszerzését. Az egyesület ezért petíciót készít, amelyet eljuttatnak az illetékesekhez és bíznak benne, hogy szakmai egyeztetésen sikerül megoldást találni – közölte a szervezet vezetője.

Az onlinekassza.hu a NAV sajtóirodájától kapott tájékoztatás alapján közölte: a 2016 áprilisi állapot szerint a fizikai közérzetet javító szolgáltatást 7021 aktív egyéni vállalkozó és 2342 aktív társas vállalkozás jelöli meg főtevékenységeként, melléktevékenységként 6927 aktív egyéni vállalkozó és 9520 aktív társas vállalkozás végzi.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.