Sötét mód ikon
2026 július 24
Nem fizet osztalékot az Mtelekom

Nem fizet osztalékot az Mtelekom

osztalek_130605Várható volt a javaslat

A közlemény szerint a testület megtárgyalta a Magyar Telekom Nyrt. magyar számviteli szabályok (HAR) szerinti és a Magyar Telekom Csoport IFRS szerint készült 2013. évi gazdálkodásáról szóló éves beszámolóját, és azt elfogadásra javasolja a közgyűlésnek.

A közlemény szerint a javaslat „összhangban van a társaság osztalékpolitikájával, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített arányát) a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani, és tükrözi a csoport pénzügyi helyzetét”.

A társaság már tavaly decemberben arra hívta fel a részvényesek figyelmét, hogy úgy gondolja, nem lesz olyan helyzetben, hogy osztalékot fizessen a 2013. évi eredmény után.

A Magyar Telekom 2014. április 11-én tartja éves rendes közgyűlését.

Ma közölték az eredményeket

Az elemzői várakozásoknál kisebb negyedik negyedévi eredményről számolt be a Magyar Telekom Nyrt. csütörtökön, a társaság 253 millió forint adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 1,61 milliárd forint vesztesége volt ugyanebben az időszakban.

A távközlési társaság éves árbevétele 2013-ban 637,5 milliárd forint volt, 5 százalékkal haladta meg az előző évit, a 23,46 milliárd forintos adózott eredmény viszont 36,4 százalékkal alacsonyabb, mint 2012-ben.

A Telekom 2014-ben legfeljebb 3 százalékkal csökkenő árbevételre és a tavalyinál 3-6 százalékkal kisebb EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.