Sötét mód ikon
2026 június 08
Nem ez volt a legjobb hét a BÉT-en

Nem ez volt a legjobb hét a BÉT-en

A BUX egy hét alatt 0,4 százalékkal 63,9 ponttal esett, pénteken záráskor 17 860,75 ponton állt. A heti forgalom 18,4 milliárd BÉT 121130forint volt, míg az előző héten 20,2 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.

Hétfőn az érdektelenség megvédte a magyar piacot a további eséstől, sőt a budapesti börze így felülteljesítő volt, mivel a főbb európai indexek mínuszban zártak. A héten ezen a napon volt a legkisebb – 2,2 milliárd forintos – forgalom a BÉT-en.

Kedden a magyar börze pozitív napot zárt. A nap – és az elmúlt egy-két hét – nyertese a Magyar Telekom volt, amely vele kapcsolatos hír nélkül is mintegy 2,5 százalékos emelkedéssel tudott zárni, de a többi papír is pozitívan fejezte be a kereskedést. A nap legfontosabb híre a jegybanki kamatdöntés volt.

Szerdán a nemzetközi tőzsdéken alapvetően pozitív befektetői hangulat mellett zajlott a kereskedés, azonban a BUX száz pontos csökkenéssel zárt. A forgalom nem érte el a négymilliárd forintot sem.

Csütörtökön tovább esett a forgalom és a BUX is ötven ponttal csökkent. Az MKB Bank ekkor bejelentett állami megvásárlásának nem volt hatása az OTP árfolyamára, illetve a hazai tőzsdére.

Pénteken csak folytatódott az, ami az egész hetet jellemezte: az alacsony forgalom és kis sávban történő ármozgás. A BUX közel száz pontot esett a csütörtöki záráshoz képest.

Az OTP árfolyama a múlt héten nem változott, 4150 forinton zárt.

A Mol-részvények ára 100 forinttal, 0,86 százalékkal 11 740 forintra növekedett.

A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 3,05 százalékkal 372 forintra erősödött.

A Richter-papírok értéke 166 forinttal, 4,08 százalékkal 3900 forintra csökkent.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 17,05 ponttal, 1,1 százalékkal emelkedett, 1505,95 ponton zárta a hetet.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.